A pornófilmek jellemzője, hogy sokkal több nyögés, sóhajtozás, hörgés, cuppogás, szürcsölés, csattogás van benne, mint párbeszéd. És azokat is szinkronizálni kell, ha úgy hozza az igény.
A szerelem és az élet örömei körül forognak majd a gondolataink ezen a héten. Emellett azonban többen hajlamosak lesznek a lustaságra és mértéktelenségre is. Demeter Mónika asztrológus írta le a napokban jellemző hatásokat.
Április 22-én, a Farkasréti-temetőben található Angyalok Kertjében lévő családi kriptában helyezik végső nyugalomra az egykori 224-szeres magyar válogatott röplabdázónőt, Kőszegi Bernadettet.
Ismét elhelyeztek egy csecsemőt a fővárosi Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai telephelyén lévő inkubátorban - közölte az intézmény főigazgató főorvosa hétfőn az MTI-vel.
Egy 24 éves nő úgy élte át az anyaság örömét, hogy pár órával előtte még csak nem is sejtette, hogy terhes: fogamzásgátlót szedett és a ciklusa is rendben volt.
Hatalmas rajongótábor tolong mindennap a budapesti állatkert fókashow-ján. A Bors belesett a kulisszák mögé. A mutatványok főszereplői: Jacques és Noé, akik külön edzésterv szerint készülnek.
Álmunkban sem gondolnánk, mennyi tulajdonképpen alaptalan panasz, kifogás érkezik a nagyobb üzletláncok ügyfélszolgálataira. Viszont viccesek. A sós mosóporon vagy a sovány televízión csak mosolyogni lehet.
Elfojtott szexuális vágyak törtek a felszínre időről időre a tizennyolc éves Kati gyilkosában. A Bors információi szerint a férfit korábban elítélték már nemi erőszakért.
A genetikai betegségben szenvedő lány évek óta odáig volt iskolatársáért, ám nem merte meghívni a szalagavató bálba. Aztán a fiú a sarkára állt, és férfiként viselkedett.
Mintegy hétszáz ember a tengerbe veszhetett amiatt, hogy egy menekülteket szállító hajó a vasárnapra virradó éjszaka elsüllyedt a Földközi-tengeren Líbia és Olaszország között.
A nagysápi férfi maga hívta ki a mentőket szombat este, mert késsel megsebezte élettársát. Állítólag a falra célzott és onnan pattant a kés a nő hátába.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.