Nem könnyű a sztárok élete sem, ha felújításról beszélünk. Az otthon ugyanis az a biztonságos közeg, ahová mindenki szeret nyugovóra térni: Gelencsér Tímea, Sydney van den Bosch és Kárpáti Rebeka is bevállalták a lehetetlent.
Kultsár Vivien Seherezádé kisfia, Liam Noah igazi tündéri baba – ám a fiatal édesanya nem titkolja, hogy az elmúlt időszak számára korántsem volt felhőtlen. Hosszú, őszinte Instagram-bejegyzésében vallott arról, hogy szülés utáni depresszióval küzdött, és szeretné, ha más nők is tudnák: nincsenek egyedül. VV Seherezádé megrendítően vallott minderről.
A műsor három évada alatt igen sokféle változatot láthattunk már egy-egy házasságra, de ilyesmi még sosem merült fel. A Házasság első látásra személyi edzője még az eddigieknél is messzebbre merészkedett, amikor felvetette a nyitott házasság ötletét.
Debreczeni Ferenc, becenevén Ciki három éve az Omega Testamentum formációval lép fel, amelynek célja a legendás banda örökségének bemutatása. Ő 1971-ben lépett be a zenekarba az akkori Neotonból, így számos korszakot átélt az együttessel, sok Omega-lemezen dobolt. Debreczeni Ferenc elmondta, hogyan élte meg Benkő László és Kóbor János elvesztését.
A Házasság első látásra szereplői közül eddig nem mindenkinek alakul mesebelien a kísérlet. Miló Viki kiborulása után most a férje is összeomlott, már egyikőjük sem látja a kiutat.
Ha nem volna elég egy színházi évad négy bemutatóval, akkor azt még bőséggel lehet fokozni. Balázs Andi az egyetemi tanulmányai mellett még angolórákat is vesz.
Szomorú hírt jelentett be közösségi oldalán az ismert zenész, hiszen élete egy fontos személye hunyt el nemrég. Márió a harmonikás gyászában most több százan osztoznak.
A humorista legutóbbi Facebook-posztja futótűzként terjedt az interneten. Galla Miklós állapotáról és fájdalmairól írt, rajongói pedig döbbenten reagáltak a sorokra.
A gyönyörű magyar modell hosszabb kihagyás után idén újra meghódította a Victoria’s Secret kifutóját. Palvin Barbara az egészségügyi nehézségeket maga mögött hagyva őrületes profizmussal és a tőle megszokott energiával robbantotta fel az idei divatbemutató színpadát.
Leghamarabb december elején zárulhat le a zenész halálával kapcsolatos tárgyalássorozat. Babicsek Bernát édesanyja a bíróság épületéből kilépve nyilatkozott a Borsnak.
A Megasztárban az ország legtehetségesebb énekeseit keresik, akik hétről-hétre megmérettetik magukat az élő showban. Herceg Erika azonban az egyik versenyzőnél ezt távolról sem tudja elképzelni.
A fitneszházaspár egy igazán különleges Digitális Polgári Kört hívott életre, a már most is hatalmas és szerteágazó digitális közösségen belül. Rubint Réka és Schobert Norbi nemcsak tömegeket, de további nyolc alapítótagot is várnak a Fitt Magyarország Digitális Polgári Körbe.
Az énekes élete teljesen átalakult az elmúlt egy évben, ami nem csak a házasságára, de az egészségére, sőt még a barátaira is jó hatással volt. Lotfi Begi és Király Viktor most elárulták, az életmódváltás hogyan változtatta meg mindkettejüket.
Minden jel szerint utoljára sétáltak be a Budakörnyéki Járásbíróságra a néhai zenész-színész szülei. Ítélethirdetés várható Babicsek Bernát halálának ügyében.
A One Direction egykori énekesének hirtelen halála egy évvel ezelőtt alaposan megrázta a világot, hiszen nem csak, hogy túlságosan fiatal volt, de a tragédia körülményei is homályosak voltak; arról nem is beszélve, hogy nyolcéves kisfia sosem láthatja többet az édesapját. Liam Payne halála a mai napig kérdéseket vet fel a rajongókban, nem oktalanul.
A néhai színésznő óriási becsben tartotta gödöllői kertjét, ám a halála után eladták a házat. Pécsi Ildikó két kedvenc liliomfája azonban jó kezekbe került.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.