A mi történetünk Kecskés Evelinje saját családjának tragédiájáról is sokat mesélt már a műsorban, de mindez szinte eltörpül amellett, amin párja fiának, Jánosnak kellett keresztül mennie. A fiatal srác jelenleg a Debreceni Egyetem előkészítő iskolájába jár, ugyanis orvosként szeretne továbbtanulni. Ez az elhatározás azonban cseppet sem volt egyszerű, hiszen szerettei elvesztése miatt jutott erre a döntésre. János most erről mesélt A mi történetünk legújabb adásában.

Kecskés Evelin tanárnőként a hátrányos helyzetű roma fiatalok jövőjét segíti tehetséggondozó programokkal, akik a nehéz körülmények között nevelkedett két diplomás pedagógus példáján felbuzdulva egyre többen szeretnének egyetemre jelentkezni. Ezek alól a saját unokaöccse, Áron sem kivétel, aki orvosi pályára készül, így most lehetősége is nyílt körülnézni a debreceni egyetemen. A középiskolás fiút Evelin párjának fia, János vezeti körbe, aki maga is ezt a hivatást választotta, miután elveszítette szeretteit.
„Talán négyéves lehettem, amikor nagyon megtetszett ez a szakma, és minél nagyobb lettem, annál jobban éreztem ezt az elhivatottságot, így már évek óta csak azért dolgozom, hogy ez az álmom teljesülhessen” – kezdte János.
Az életemben történt két nagy tragédia is, ami még jobban befolyásolta a döntésemet, hogy az orvosi pályát válasszam. Négyéves voltam, amikor elveszítettem édesanyámat, majd a Covid járvány idején pedig egy hét leforgása alatt a második édesanyámat és a nagymamámat is elveszítettem
– árulta el őszintén.

Ahogy már láthatták a nézők, a TV2 A mi történetünk című műsora nem tündérmeséket, hanem valódi emberi sorsokat mutat be, akik élete gyakran szívszorító tragédiákkal van teli, akárcsak Császártöltés polgármesterének esetében, aki a lányát veszítette el. Ők azonban mindent megtesznek azért, hogy a nehézségeket leküzdve boldoguljanak, éppen ezért a tanárnő szerint nagyon fontos, hogy felhívjuk a figyelmet egymás segítésére.
János és közöttem van egy hasonlóság, mert ő is átélt személyes tragédiákat gyerekként. Ezek a tragédiák pedig rossz irányba is el tudnak mozdítani egy életutat. Ugyanakkor mindkettőnkben hasonlóság az, hogy mi ezekből nem lefelé, hanem felfelé építkeztünk
– mondta Evelin.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.