Hullámvölgybe került az Exatlon Bajnoka: „Tudtam, hogy nekem van a legrosszabb statisztikám”

exatlon hungary
PUBLIKÁLÁS: 2026. április 10. 08:00
Halász Jázmin hihetetlen lendülettel kezdte a versenyt, és a Kihívók valósággal rettegtek tőle, de ezen a héten valami megváltozott. Az Exatlon 2026-os évadának versenyzője most a kiesés szélére került, amiről a Borsnak mesélt.

Halász Vivien húga, Halász Jázmin kilencszeres Európa-bajnok karatés most az Exatlon Hungary 2026-os évadában szerepel, ahol elképesztő erőbedobással küzd. Az első két hétben sorra zsebelte be a győzelmeket, és ezzel együtt a leggyorsabb női versenyzőnek járó karkötőket is, így érthető, hogy a Kihívók női versenyzői igencsak tartottak tőle. Mostanra azonban valami megváltozott. Miután a Bajnokok tegnap elvesztették a harmadik végjáték első fordulóját, kiderült, hogy a statisztikák alapján Jázmin már biztosan a párbajozók között lesz. Az ezzel kapcsolatos érzéseiről most a Borsnak mesélt.

Az Exatlon Hungary egyik legeredményesebb női versenyzője eddig Halász Jázmin volt.
Halász Jázmin elképesztő sikerrel indult az Exatlon új évadában, mostanra azonban mintha elfogyott volna a lendülete (Fotó: TV2)

Bár az Exatlon Halász Jázminja már két medállal rendelkezik, és a Kihívók versenyzői joggal tartanak tőle, ez a hét mégsem úgy alakult, ahogyan azt tervezte, na meg, ahogy eddig megszokhattuk tőle.

„Az első hét nagyon jól ment, ott nem izgultam. A második héten viszont úgy éreztem, hogy a kék lányok egy kicsit megerősödtek, a sok gyakorlás és az új helyzetek miatt, én viszont elkezdtem egy kicsit fejben fáradni. De nem raktam magamra nagy terhet, gyűjtögettem a karkötőket, és bíztam benne, hogy megnyerjük a végjátékot és nem lesz baj” – kezdte Jázmin.

Mikor elvesztettük a végjáték első fordulóját, ott már tudtam, hogy nekem van a legrosszabb statisztikám. Nem foglalkoztam nagyon a statisztikával, hiszen én bevállaltam többször, hogy megyek a legjobb játékosok kiválasztásánál, próbáltam mindent beletenni. Valahogy mégsem úgy alakult, hogy nekem jöjjön most a nyerő széria, de tudtam, már amikor kimondták a nevemet, hogy én itt akarok maradni, és fejben már attól a pillanattól készültem a párbajra

 – folytatta.

Az Exatlon Halász Jázminja már sokaknak ismerős lehet, korábban nővére, Vivien is versenyzett.
Az Exatlon Halász Vivienje itthonról szurkol húgának, Jázminnak, aki az 5. évadban versenyez, bár most igencsak mélypontra került (Fotó: TV2)

Az Exatlon versenyzői mindent beleadnak most

Jázmin ma a második körben viszont higgadtan áll majd rajthoz, hiszen igyekszik mindent beleadni annak érdekében, hogy a Kihívók közül kerüljön majd ki az Exatlon 5. évadának harmadik kiesője.

Én már biztos párbajozó vagyok, így egy kicsit nyugodtabb szívvel tudok odaállni a második végjátékra, és mindent megteszek a csapatért

– jelentette ki a sportoló.

 

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.