Emberi agyvelőt fogyasztott egy angliai elmebeteg. Az illetőt, Peter Bryant-et skizofréniával kezelték, és kezelik ma is. A férfi összesen három embert gyilkolt meg.
Jó napot! Szétfűrészeltem egy férfit – ezt a meglepő hívást kapta az egyik berlini rendőrőrs. Eleinte rossz tréfára gyanakodtak, de kiderült: ez a véres valóság.
A rendőrök jóindulata segítette ki a kétségbeesett táncoslányt, hogy eljusson a következő fellépésére. Meglovasított autója helyett járőrkocsival száguldott az éjszakában.
Bár kormánypárti politikusok előszeretettel hivatkoznak arra, hogy „fellélegezhetnek a devizahitelesek, mert már nem 320 forint az euró, hanem csak 270 körül mozog”, a valóság az: tavaly ősszel ugyanennyit ért egy euró, viszont...
Ijesztő, hogy a sorozatokra gerjedő kamaszok kétszer nagyobb eséllyel szembesülnek a fiatalkori gyermekvárással. Szakemberek szerint a felelősség és következmények nélküli szexuális utalások, poénok és szóbeli helyzetek könnyelmű hozzáállásra...
Játékunk 10 milliós fődíjából már megteremtheti lakhatását is a majdani győztes. Ha a fővárosban akar letelepedni, ennyiért már jól felszerelt, másfél szobás lakást szerezhet magának. De ha hajlandó elvonulni a világ zajától, Csongrád...
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a múlt hétvégén New York-i otthonában holtan talált népszerű lemezlovas, Dj AM öngyilkosságot követett el. Az Adam Goldstein névre hallgató 36 éves disk jockey gyomrában nyolc, szájában pedig egy fájdalomcsillapító...
Hadat üzent Zambia elnöke az országban élő majmoknak. Rupiah Banda rezidenciájának kertjében közel 200 maki lakott, de a politikusnál betelt a pohár: az egyik kis állat ugyanis pont a feje felett könnyített magán, miközben ő sajtótájékoztatót...
A természetes alapú gyógymódok nyújthatják a megoldást az emberiség egyik legnagyobb ellenségével, a rákkal szemben – vallják a kutatók. Egyre több és több olyan kutatási eredmény lát napvilágot, amely ezt támasztja alá: legutóbb...
Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök utolsó, kormányfőként tett ígéretéhez szigorúan tartja magát: azaz 4 hónapja mély hallgatásba burkolódzik. A Bors által megkérdezett szakértő szerint pusztán taktikai csendről van szó.
A rendőri védelem csekély, csak nagymamája őrzi hét lakat alatt P. Ketrint, a kislétai támadást túlélő 13 éves kislányt. Ketrin előtt két választási lehetőség áll: vagy megküzd démonaival és Kislétán folytatja tovább életét,...
Tragédiák sora rázza meg a fitneszkirály családját. Hétfőn elhunyt súlyos cukorbeteg édesapja, 103 éves dadája pedig agyvérzést kapott, nincs remény a felépülésére.
Mukli Gyula áldozatul esett az RTL Klubon futó Kész Átverés stábjának. Csak némi hangtechnikát akart kölcsönadni egy fiatal zenekarnak, de földbe gyökerezett a lába, amikor meglátta, tönkretették és eltüntették a felszerelését.
Igen magas az egy főre jutó bajnokok aránya a Balázs családban: László Aqua nevű belga juhászkutyájával a kutata-mentő világversenyen ért el elsőséget, fivérei pedig tájékozódási búvárúszásban jeleskednek: Péter világ-, Gergely...
Sokkoló videó készült egy vezetés közben sms-ező tinilányról, aki belehalt az általa okozott balesetbe. Az angol rendőrség azt szeretné, ha minél több fiatal megnézné a borzalmas, de tanulságos képsort.
Bár senki sem tudja pontosan, de valószínűleg kihagyta középső fia, Romeo születésnapi buliját David Beckham. Emiatt aztán meglehetősen idegesnek tűnt a felesége, Victoria.
Stacy Hajduk népszerű szappanopera-szereplő ért hozzá, hogyan kerüljön a kamerák és a csattogó vakuk kereszttüzébe. Hogyan? Egyszerű: a legutóbbi Grammy-díj-átadáson egy kitömött macskából készült táskával sétált fel a vörös szőnyegen.
Szép lassan kiderülnek Katie Price magánéletének legféltettebb titkai. Hónapokkal ezelőtt elmesélte, hat éves korában egy férfi megpróbálta megerőszakolni. Akkor a barátnőjével együtt elmenekült, ám később, már ifjú nőként egynél...
Sztálin kitűnő gazdasági szakember volt, a népek nagy barátja - állítja a diktátor egyik unokája, aki összesen 60 millió forintnyi rubelt követel egy orosz laptól, melyek ennek ellenkezőjét állította. Jevgenyij Dzsugasvili azt mondja,...
Érdekes képre bukkant szerkesztőségünk az egyik külföldi ügynökség kínálatát böngészve. A szombati Real Madrid-Deportivo meccset ugyanis - a kép bizonysága szerint - egy magyar szurkoló az első sorból figyelte. Ki ez az ember? A Bors...
Úgy tűnik, még Ophélie Bretnacher halálának rejtélyénél is jobban érdekli a zsarukat a Borsot informáló titokzatos Pepe. A férfit szombat éjszaka kihallgatták, arra kérték, hogy többé ne nyilatkozzon, majd laptársunk szélhámosnak...
Megrögzött játékos, ezért az Aranycsillagra is hajt Acsai Józsefné Rózsika, aki a Bors Póker segítségével már gazdagabb lett százezer forinttal. Ráadásul környezetét is arra ösztönzi, hogy ragadják meg szerencséjüket a Borssal.
Miután a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) elismerte, hogy huzamosabb ideig megfigyelte az egyik romagyilkossággal gyanúsított férfit, kérdések sokasága merül fel a titkosszolgálat szerepével kapcsolatban. A Borsnak nyilatkozó szakember egyenesen...
Mi a jó: ha a nő van felül az ágyban, vagy ha a férfi? Kiszolgáltatott-e a férfi, ha asszonya lovagolja meg, avagy a feleség, ha a férje kutyamód közelít hozzá? A szexben ahány ágy, annyi szokás, de az emberek jellemére jellemző, melyik...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.