Tanáruk szervezett úszóversenyt táborozó diákoknak abban az Omszki tóban, amelyben a fürdés is tilos, és amibe idén már hárman fulladtak bele Budakalász mellett. Csak azért ilyen „kevesen”, mert pocsék a nyári időjárás.
Most nem csak gazdátlan kutyusok, de otthon nélkül maradt cicák is várják leendő gazdáikat az augusztus 13-i Bors Örökbefogadó Napon, ahonnan az otthonra talált kedvencek lapunk ajándékcsomagjával ellátva indulhatnak új életük felé.
Egy brit biztonsági őr a mobilját használva készített videofelvételt szundikáló főnökéről. A videót még Facebook oldalára is feltöltötte. Azonban a fagyi visszanyalt.
A tottenhami zavargások rengeteg ember életét tették tönkre. Köztük van Stephen Seeman és családja is, akik otthonukon kívül, kis híján életüket is elvesztették.
Egy jó szimatú négylábú segítségével fülelték le a rendőrök azt a csempészbandát, amelynek tagjai mintegy 2,5 millió forint értékű cigarettát hoztak be az országba.
Egy 17 éves budapesti fodrásztanuló, Kálmán Szilvia lett Miss Bikini 2011. Mellette megválasztották a legszebb arc, fenék és dekoltázs tulajdonosát is.
98 éves korában meghalt a Fehér Egér fedőnéven ismert Nancy Wake. Az egykori ausztrál kém és francia ellenálló a világháború alatt egy ideig a Gestapo legkeresettebb személyei közé tartozott.
Eljött az idő! Ma kezdetét veszi az őrületes buli, zúzós koncertek, nagy rátalálások, kempingezés, szerelem és önfeledt kikapcsolódás várja a fesztiválozókat a héten a Hajógyári-szigeten.
Új rúdtánciskola nyitotta meg kapuit Rúdtánc-Fitnesz Jézusért néven Texas állam egyik kis városában. A tanfolyamra beiratkozó keresztény hölgyeknek azt ígérik, hogy bűnbeesés nélkül sajátíthatják el a szexi sport csínját-bínját.
Nem hallgatta meg a lengyel kormány a helyi bortermelők panaszait, így minden EU-elnökségi rendezvényen magyar bort szolgálnak majd fel Lengyelországban. Magyarország július elején adta át az elnökséget, a magyar borok sorsáról azonban csak...
Lefagyasztva várja a feltámadást Robert Ettinger amerikai akadémikus, aki a test folyékony nitrogénban történő tárolásának eljárását kidolgozta. Az egyelőre nagyon is bizonytalan módszerrel eddig több mint százan éltek világszerte.
Nem rabolták el, csak megfenyegették, amit az édesanyja félreértett, ezért hívták a rendőröket – állítja az a 16 éves lány, akit pénteken a Terrorelhárító Szolgálat kommandósai „szabadítottak ki” egy Pest megyei településen.
Hétfőn, a reggeli tőzsdenyitást követően hamar kiderül: megnyugszik-e a svájci frank árfolyama, vagy soha nem látott, 280 forintos magasságokba emelkedik.
Elutasította a bíróság a nemi erőszakkal gyanúsított török férfi szabadlábra helyezési kérelmét. A 20 éves kecskeméti szépségkirálynő megbecstelenítése miatt lecsukott Erkan augusztus végéig rács mögött marad.
Mintegy 28 milliót csalt ki a munkahelyétől a rendőrök szerint a fülöpházai T. Beatrix. A nő a munkahelye nevében fiktív cégektől „rendelt” terméket, beérkeztette a nem létező árut, majd elutalta az érte járó pénzt a saját számlájára.
Egy rádióadó nyereményjátékának győztese lett az a brit pár, amelynek férfitagja mindössze 13 éves volt, amikor megszületett első gyermekük. A díj egy ingyenes esküvő volt, ami jól jött a három gyereket nevelő szerelmeseknek.
Miközben a világ kultúráiban a férfié a vezető szerep, addig a Föld néhány pontján még mindig élnek anyajogú közösségek. Érdekes módon e helyeken békesség és elégedettség honol.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.