Aktuális

Tragédia: hat gyerek halt meg a buszbalesetben

MTI

Létrehozva: 2016.02.11.

Hat középiskolás fiatal meghalt, három ember pedig megsérült csütörtök reggel egy újabb buszbalesetben a nyugat-franciaországi Rochefort településnél - jelentette a France Info hírrádió.

Az iskolai kisbusz - amelyben 17-en, 15 utas és két sofőr utaztak - Oléron szigete és Surgeres gimnáziuma között szállította a 16 és 18 év közötti fiatalokat, amikor a hátsó részére rázuhant egy teherszállító járműről leesett fémdarab - mondta Dominique Bussereau, Charente-Maritime megye elnöke, korábbi közlekedési államtitkár.
    

A buszt vezető sofőr és két fiatal súlyosan megsérült, de nincsenek életveszélyes állapotban. Nyolcan sértetlenül úszták meg a balesetet.

 

A rendőrök már kihallgatták a buszt vezető sofőrt és azt a gépkocsivezetőt, aki azt az építési törmeléket szállító kamiont vezette, amelyről egy fémdarab a mellette elhaladó buszra esett, és a baloldali hátsó részen utazó hat fiatal halálát okozta. Egyik sofőr sem fogyasztott alkoholt, mielőtt a volánhoz ült.
    

Francois Hollande francia államfő közleményben fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóival és biztosította őket a nemzet szolidaritásáról. A köztársasági elnök ígéretet tett arra, hogy a tragédia körülményeire fény fog derülni.
    

Najat Vallaud Belkacem oktatási és Ségolene Royal közlekedési és környezetvédelmi miniszter jelezte, hogy azonnal a helyszínre indul.
    

"A kormány minden támogatást megad a rochefort-i baleset áldozatai családjainak és osztozik fájdalmukban" - írta a Twitteren Ségolene Royal. Najat Vallaud Belkacem is a Twitteren fejezte ki együttérzését a hozzátartozókkal és a közoktatási dolgozókkal.
    

Rochefort-ban egy tornacsarnokban gyászhelyet hoz létre az önkormányzat, ahol a helyszínre érkező hozzátartozók róhatják le kegyeletüket, a belügyminisztérium pedig ingyenesen hívható telefonszámot léptetett életbe, amelyen az érintett családok érdeklődhetnek.
    

Az újabb iskolabusz-baleset egy nappal azután történt, hogy a Jura-hegységben két gyerek meghalt, három pedig megsérült, amikor az őket szállító jármű a jeges úton megcsúszott és felborult.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714980618
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191621_auto_resized.png
metropol.hu

Így búcsúzik barátjától Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714980618
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat