Itt kukkolhatja élőben, mit csinál párjával sas Józsi

élő
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 11. 11:00
Webkamerán követhető egy rétisaspár élete, a költés, majd a fiókák nevelése és kirepülése a Duna-Dráva Nemzeti Park területéről.
Hu-Zo

– A pár már több mint öt éve él ezen a helyen, és a kamerát tavaly október elején szereltük fel a fészkükhöz – mondta a Borsnak Dombi Imre természetvédelmi őr. – A tojó már egyre gyakrabban próbálgatja a költőhelyet. Napokon belül lerakhatja a tojásokat, általában egyet vagy kettőt, és a kotlás alatt csak ritkán hagyja el a fészket. 35-40 napig a párja hordja a táplálékot, amíg a fiókák ki nem kelnek. A fészket soha nem hagyják magára, nehogy varjak, szarkák, nyest vagy nyuszt elrabolja a kicsiket. Körülbelül két hónap múlva repül ki az új nemzedék, addig a szülők hord­ják a napi betevőt, többnyire halat és esetleg vízimadarakat. Ez követhető majd a folyamatos élő közvetítéssel – magyarázta Dombi Imre.

A természetvédelmi őr azt is elmondta, hogy hivatalosan nem adtak nevet a két sasnak, de a Bors gyors közvélemény-kutatásának eredményeként Józsinak és Briginek neveznék el a párt.

A közvetítés itt nézhető:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.