Súlya miatt a tévénézők állandó céltáblája volt, most mindenki tőle kér tanácsot. A duci kis Gáspár Evelinből bombázó lett, akit kishúga, Virág is követ a diétában.
Az öltözőben cserbenhagyott lányok már jobban vannak, és szeretnének felejteni. Nagyon bántja őket, hogy sokan azt hiszik, könnyűvérű kis cafkák. A Balaton Sound-i történet jó lecke volt mindannyiuknak.
Az egész Európai Unióban Magyarországon drágultak a leggyorsabban idén a lakások. Míg az uniós átlag 3 százalék volt az első negyed évben, addig nálunk 4 százalékkal kellett többet fizetni, mint korábban.
A szekrényajtót le is ragasztották és néhány keksz és csoki társaságában 10 órára magára hagyták a csupasz ötéves kisfiút, amíg anyja és annak barátnője átruccantak Blackpoolba.
Tudtam, hogy az új kéz megváltoztatja a az életemet, de sosem gondoltam, hogy életmentő is lesz - mondja a férfi, aki szívmasszázst adott feleségének, amíg ki nem érkeztek a mentők.
A károsultak haragja várta a 77 milliárdos csalással vádolt bukott Quaestor-vezért a bíróságon. Tarsoly Csaba indulatosan beszélt az őt ért hátrányokról.
Életveszélyes állapotban, kómában volt három hónapig Kris Jones. Amint kinyitotta a szemét, az első dolga az volt, hogy megkérje barátnője, Charlotte kezét.
<p>Szerdán iktatják be Nagy-Britannia történetének második miniszterelnöknőjét, a jelenlegi kormány belügyminiszterét, Theresa Mayt. Az első nő kormányfő a Vaslady-ként elhíresült Margaret Thatcher volt.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.