Tizenötszörösére dagadt Szilveszter pénisze

pénisz
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 22. 10:30
A Boltonban élő Szilveszter nagyobb férfiasságot szeretett volna, ezért vazelint fecskendezett be a péniszébe. Nemi szervét csak műtéttel sikerült megmenteni.
Gubányi Zsolt

Egy magyar férfi kálváriája sokkolta Nagy-Britanniát kedden. Szilveszter egy csodamódszernek dőlt be. Egy barátjával beszélt arról, hogy túl kicsi a férfiassága, és ha lefogyna, nagyobbnak tűnne. Ismerőse azonban lebeszélte erről, és egy másfajta eljárást javasolt, amihez nem volt szükség kínzó fogyókúrára. A barátja azt mondta, hogy fecskendezzenek vazelint a péniszébe. Még segített is neki. A beavatkozás után nem sokkal azonban súlyos komplikációk léptek fel Szilveszternél.

– Egy rövid ideig minden rendben volt. A péniszem nagynak tűnt, és igazán boldog voltam. A helyzet azonban fokozatosan vált rosszabbá. Most, kilenc hónappal később már iszonyatosan fáj és vérzik is. Rettegek, hogy soha többet nem tudok majd szexelni – mondta Szilveszter a TLC brit csatorna Szépségkatasztrófák című műsorában.

A férfi nem tudott tovább várni, a műsorban praktizáló plasztikai sebészhez fordult segítségért. Dr. Vik Vijh ledöbbent, amikor meglátta a férfi péniszét.

– Húsz éve foglalkozom a legkülönfélébb esetekkel, de még csak hasonlót sem láttam soha. A pénisze katasztrofális állapotban van. A tizenötszörösére dagadt, emiatt a férfiasságán lévő bőr folyamatosan szakad szét. Az egyetlen lehetőség, ha a nemi szervét felnyitjuk, és eltávolítjuk a vazelint – mondta a beavatkozás előtt az orvos.

Végül a műtét sikerrel zárult. Szilveszter elmondása szerint már sokkal jobban van, és lassan újra képes a szexuális életre is. Már a második gyermeken gondolkodnak párjával.

Hiba volt

A vazelin gyakorlatilag a létező legrosszabb anyag, amit egy ilyen kényes szervbe lehet juttatni – mondta dr. Bense Tamás a Borsnak. A befecskendezés után eltömíti a vér útját, így gyakorlatilag pont az ellenkezőjét váltja ki, mint amit a páciens szeretett volna. Emellett pedig az anyag a húgycsövet is összenyomja, így egy egyszerű vizelés is pokoli kínokkal jár. Még ha sikeresen el is távolítják az idegen anyagot, vélhetően már maradandó sérüléseket okozott. Akár a nemzőképesség elvesztését is előidézheti – tette hozzá a doktor. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.