Aktuális

Tulajdon kisfia taszította a liftaknába az anyát

Bors

Létrehozva: 2015.04.22.

Saját kétéves gyereke okozta egy asszony halálát: belelökte a liftaknába az ötödik emeletről.

Öt emeletnyi mélységben találta meg a szomszédja egy 45 éves asszony holttestét a kínai Ningbo City-ben. A nő az ötödik emeletről zuhant az üres liftaknába, azonnal szörnyethalt. A vizsgálat szerint a kulcsaiért hajolt le, amikor a kétéves kisfia hátulról meglökte.

– Épp kihozta a szemetet, és leejtette a kulcsát, ami a lift és az 5. emelet közötti résbe esett – mesélte Jang Sao, a házmester. – Kézi vezérléssel egy emeletet feljebb mentem a lifttel, hogy meg tudja kaparintani a kulcsot. Amikor azonban visszamentem, már csak a kisgyerek volt ott.

A kétéves fiúcska aztán elmesélte Jang Saónak, hogy meglökte az anyukáját.

– Az akna fölé hajoltam, lenéztem a mélybe, és egy testet láttam a padlón. Azonnal hívtam a rendőrséget – emlékezett vissza az 52 esztendős férfi.

Minthogy a lift fülkéjében felszerelt biztonsági kamera értelemszerűen nem tudta rögzíteni, mit történt, a hatóság teljes bizonyossággal nem is fogja tudni sosem kideríteni. Hiszen az egyetlen élő részese a tragédiának egy mindössze kétéves gyerek.

– A fiú azt mondja, hogy meglökte az anyukáját, ezért mi ezt elfogadjuk, nem tehetünk mást. Vádemelés azonban nem lesz, ez egy baleset – mondta a rendőrség egyik szóvivője.

– Nem csak az a borzasztó, hogy a feleségem halott, hanem az is, hogy a fiamnak egy egész életen át cipelnie kell a bűntudatot magával – mondta az 50 éves özvegy, Tang Hszieh. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715028912
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187666_auto_resized.jpg
life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715028912
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715028912
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715028912
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?