Édesanyja, Ágnes nagyon örült az ötvenezer forintos bútorvásárlási utalványnak, amivel a Bors felkereste a családot. Mint elmondta, a Facebookon közzétett felhívására csomagok százait kapták, pedig ők csak képeslapokat kértek Ricsikének.
A fiút ottjártunkkor is hatalmas boldogsággal töltötte el a különböző levelek és ajándékok kibontása. Mindebben azonban hamar elfárad, a betegsége miatt ugyanis nagyon sok pihenésre van szüksége.
Ricsike betegsége egyedülálló az egész világon. Másfél éves koráig teljesen egészséges volt, akkor azonban a máját és a tüdejét is meg kellett műteni. 2006-ban csontvelő-, három évre rá pedig tüdőtranszplantáció következett. Az édesanyja volt a donorja, a csontvelő ennek ellenére megtámadta, és a mai napig agresszíven roncsolja a szervezetét.
Jelenleg mindössze tizenkét kilós, tavaly február óta pedig már járni sem tud. Ágnes a nap 24 órájában mellette van, és mindenben segít neki
– Ricsinek néha komoly fájdalmai vannak, naponta körülbelül húszféle gyógyszert szed. Rendszeresen tornáztatjuk, masszázst és kezeléseket kap, éjszaka pedig mindig rajta van a légzőkészüléke. Hiába próbáljuk növelni a testsúlyát, a szervezete egyszerűen nem engedi. Művénán keresztül pépesített ételeket kap, mivel a nyelés komoly nehézséget okoz neki – sorolja.
Mindezen testi korlátok ellenére Ricsike szellemileg teljesen ép. Magántanulóként jelenleg a negyedik osztályt végzi, és habár nehezen beszél, édesanyja néha maga is meglepődik a meglátásain. Naponta több órát tölt internetezéssel és tévézéssel, a zenehallgatás pedig megnyugtatja. Ágnes a férjével együtt rendkívül hálás mindazoknak, akik megpróbálnak segíteni a kisfiukon.
Ricsike állapota jelenleg stagnál, de szükség lenne arra, hogy eltávolítsák a nyakában található egyik művénát, ami miatt a fejét sem tudja rendesen felemelni. A GVHD nevezetű betegségéről az egész világon tudnak, de eddig csak Bécsben végeztek rajta komolyabb műtéteket. Ágnes mindezek ellenére rendkívül kitartó.
– Nehezen viseljük, de nem adjuk fel, egy pillanatra sem gondolunk a rosszra. Az orvosok semmi jóval nem biztatnak, Ricsike viszont egy óriási harcos.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.