Meghódítanák a világot a magyar ikerlányok

Meghódítanák a világot a magyar ikerlányok

Bulgária
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 31. 05:40
Bors

Szenzációs lehetőség előtt áll két magyar óvodás. A hatéves Vida Dóra és Hanna egypetéjű ikrekként indul egy nemzetközi gyerekszépségversenyen. Magyar ikrek még soha nem szerepeltek ilyen vagy hasonló világversenyen.

– Minden úgy kezdődött, hogy néhány hónapja feltettem róluk egy képet a legnagyobb közösségi oldalra – mondja a Borsnak Dóri és Hanna édesanyja, Markó Eszter. Innentől kezdve felgyorsultak az ese­mények, ugyanis a képet meglátta a Little Miss Hungary versenyigazgatója, Bartalovics Ildikó is. 

– Portfóliófotózás, Siófokon egy szépségverseny, majd következett ez a lehetőség – sorolja az álomszerű eseményeket az anyuka. – Számomra nagyon furcsa volt, hogy háromévesen már Barbie babákkal játszottak, előhalászták a magas sarkú cipőket és táncoltak. Ráadásul korán kiderült, hogy imádnak pózolni a kamerák előtt – mosolyodik el Eszter, akitől azt is megtudtuk, hogy augusztus 16–22. között lesznek Bulgá­riában. 

– Nagyon várják már a versenyt, és egy koronát szeretnének. Királynők akarnak lenni – így az édesanya.     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.