Rio2016

Aktuális

A riói olimpia szurkolói lelkesítik majd a Tokióban versenyzőket

Öt évvel ezelőtt, Rio de Janeiróban felvett konzervhangoktól zengenek majd a tokiói ötkarikás játékok versenyei. Felemás az abszurd ötlet fogadtatása.

Sport

Sírással tette túl magát Rión Gangl Edina

Éremszerzésben reménykedik a budapesti vb-n Gangl Edina, női pólóválogatottunk kapusa, aki nagyon boldog sportriporter párja mellett.

Sport

881 millió forintba került Rio

Habár úgy kalkuláltak, egymilliárdba kerül a riói olimpia, 881 millióból megúsztuk – tudtuk meg a MOB-tól. Érdekességek így is akadnak.

Sport

Közel 50 milliót bukott a magyar kajakos, aki nem indulhatott Rióban

A Horváth Bence, Szomolányi Máté kajakkettős nem hagyja annyiban, hogy csalónak állították be és ártatlanul meghurcolták őket.

Sport

Elégedett magával a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke

A MOB évzáró sajtófogadásán exkluzív interjút adott lapunknak Borkai Zsolt, az ötkarikás szervezet első embere.

Sport

Még mindig nem lehet tudni, mennyit költött Rióra a MOB

Sport

Még mindig várják a pénzüket a riói olimpikonok

Már jó ideje véget értek a nyári olimpiai játékok, ahonnan nem egy éremmel tértünk haza.

Sport

Hoppá! Hosszú Katinka őrjöng, lemondatná Gyárfás Tamást!

Sport

34 hónapos eltiltással számol a doppingügybe keveredett Dombvári

Aktuális

Szilágyi Áron karddal köszönte meg a Molnak a támogatást

<p>Fennállásának tízéves jubileumát ünnepelte a Mol Új Európa Alapítvány. A szervezet immár egy évtizede támogatja a 18 évnél fiatalabb sportolókat, művészeti és tudományos tehetségeket, valamint a gyermekgyógyító programokat végző...