3828. oldal - Aktuális


Kokainmámor: 44-szer szúrt, majd erőszakolt

Kokainmámor: 44-szer szúrt, majd erőszakolt

Egy prostituáltat brutálisan kivégzett, két másikat pedig megerőszakolt a holttest mellett az a kétgyermekes apa, aki az egyik áldozatnak mindössze annyival indokolta tettét: “azért tettem, hogy a feleségemnek bizonyítsak”.
Törölközővel rabolt a meztelen nő

Törölközővel rabolt a meztelen nő

Szokatlan rablási kísérlethez riasztották a hatóságokat: az elkövetőnél egyetlen törölközőt találtak, mást semmit. Motozásra nem volt szükség: mivel meztelen volt, aligha tudott volna bármit is rejtegetni.
Levágták a keresztény diákok fejét

Levágták a keresztény diákok fejét

Tömeggyilkossággal végződő túszdráma zajlott a kenyai Garissában található egyetemen. Az elkövető iszlamista terrorszervezet tagjai brutális módon gyilkolták le az iskola védtelen diákjait.
Morvai: júliusban temetjük Petőfit

Morvai: júliusban temetjük Petőfit

Továbbra is határozottan állítja Morvai Ferenc, hogy Petőfi Sándor Szibériában halt meg. A barguzini csontok budapesti újratemetését sem halasztják el.
Százmilliós villában nyomorog Tóásó

Százmilliós villában nyomorog Tóásó

Egy hónapja szabadult börtönéből Tóásó Előd, de az még mindig bizonytalan, hogy mikor térhet haza Magyarországra. Információink szerint leghama­rabb májusban hagyhatja el Bolíviát. Annyi bizonyos, hogy a húsvéti ünnepeket La Pazban...
Tőlük akár fel is fordulhatnánk

Tőlük akár fel is fordulhatnánk

Nagyon fáj a fejem, időnként kettős látásom is van már. Mikorra tudok bejelentkezni egy koponya-CT-re? Ezt kérdezte munkatársunk több fővárosi és vidéki kórházban. A válaszok lesújtóak.
Suliban tanítják nőnek lenni a nemváltókat

Suliban tanítják nőnek lenni a nemváltókat

Miután valaki átesik egy nemváltó műtéten, már majdnem tökéletesen célját, de ahhoz, hogy száz százalékosan a másik nem tagjaként tudjon viselkedni, apró trükköket is el kell sajátítani. Ehhez nyújt segítséget egy amerikai iskola.
Politikafüggő? Lakjon a Parlamentnél!

Politikafüggő? Lakjon a Parlamentnél!

Kilátás az Országházra, szinte zöldövezet a megújult Kossuth térnek hála, Duna, bankok, boldogság! A választásokig ennél közelebb nem kerülhet álmai épületéhez! Mutatjuk a részleteket!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.