Egy amerikai nő azt állítja, 17 évig tartó házassága és a volt férje bizarr szexuális szokásai miatt lett poszttraumás stresszbetegsége, ami a válása óta pokollá teszi életét.
Carole Mundy szerint exe, már az előjátékot sem bírta hagyományos módon kivitelezni: azt kérte párjától, hogy egy pónilófarokban végződő fenéktágítót dugjon a fenekébe, majd a hátára ülve azt játsszák a házuk körül, hogy a vadnyugaton lovagolnak. (A gyengébbek kedvéért: az exférj, Jeffrey Stein volt a ló.) Stein itt nem állt meg: a férfi sokszor azt játszotta, hogy egy kiscica, és egy alomtálcába végezte a szükségleteit, és arra kérte a nőt, hogy pórázon sétáltassa.
Stein nemcsak feleségét, hanem főnökét is bizarr módon próbálta megkörnyékezni: arra kérte felettesét, hogy minden nap fenekelje el, munkahelyére, a Nassau megyei ügyészségre pedig úgy ment, hogy ruhája alatt erényövet viselt, mert ettől egész nap izgalomban volt.
A volt feleség a polgári peres eljáráson elmondta, férje miatt a válásuk óta nem tudott kapcsolatot létesíteni senkivel. Mundy ügyvédje szerint megkérdőjelezhetetlen az exférj perverziója és azt követelik, vonják felelősségre Steint, aki egyébként egy köztiszteletben álló ember lakóhelyén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.