Másfél éve próbál egy keleti házaspár nyomára bukkanni egy magyar édesanya – eddig eredménytelenül. A házaspár 2014 nyarán turistaként biztosan járt Budapesten és Szentendrén, ahol elhagyták a fényképezőgépüket.
Gennyes, tályogos sebek – ez marad a pécsi kórházi kezelések után a rossz kórházi higiénia miatt – állítja a szekszárdi kórház, ahol karantén és vizsgálatok várják a Pécsről visszaszállított betegeket.
Egyre több halálos áldozatot azonosítanak a brüsszeli terrortámadás után. Sokakat még mindig eltűntként kezelnek. A támadásban 31-en vesztették életüket, 270-en megsérültek, többeknek válságos az állapota.
Volt egyszer egy jobaházi nemes, báró és gróf, XIV. századi, dunántúli eredetű, magyar nemesi család. Az értékeik most szinte csak kallódnak. Ha tudja, mentse már meg!
A Filmszakmai Döntőbizottság határozata alapján a Filmalap 1,1 milliárd forinttal támogatja Antal Nimród VISZKIS címmel készülő mozifilmjének gyártását.
Három áldozata közül az egyik a mai napig nem hiszi el, hogy átverték. Szentül meg van róla győződve: egy fiúval feküdt le, nem egy gumiszerszámos lánnyal.
Terrorizmus elleni intézkedéscsomag alkotásáról döntött a kormány - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter csütörtök délelőtt a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.
Nyolcezer milliárd forint értékű náci kincs fekszik Németország több pontján – írja a Sun brit lap. A nácik a háború végén rejtették el a lopott értékeket Ausztriában és Németországban.
Keményen elhatárolódik az RTL Klub Bernáth Józseftől! A Konyhafőnök egykori séfje a Borstól értesült a hírről, amiről a versenyzőket e-mailben tájékoztatta a csatorna.
Befejezte a nyomozást a rendőrség, és az iratokat vádemelési javaslattal megküldi az ügyészségnek Cs. Sándor ügyében. A nyírkátai férfi 14 biztosítónál kötött balesetbiztosítást, majd egy vonat elé feküdt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.