Zombi lett az antibiotikumtól a kétgyerekes apa

A Holly városában élő 38 éves férfit két hétig kezelték antibiotikummal, miután a nyelvén fertőzést találtak. A gyógymódra finoman szólva heves allergiás reakcióval válaszolt a szervezete: a Stevens-Johnson-szindróma és a toxikus epidermális nekrolízis tünetei ütköztek ki rajta.

Dennis első tünete, a viszketegség a kezelés vége felé jelentkezett.

– Először a kézkörmeim kezdtek fájni, úgy éreztem, mintha túl rövidre vágták volna őket, és alattuk viszketést éreztem – meséli kálváriáját a férfi. – Másnap a talpam, majd a tenyerem is elkezdett borzalmasan viszketni. Éjszaka aztán arra ébredtem, hogy a lábam olyan égetően viszket, ahogy még sohasem.

Kiment zuhanyozni, és azt látta, hogy testét kiütések borítják. Magas láza lett, amit felesége, Stacie próbált csillapítani, de a láza hamarosan újra felszökött.

– Ekkor zuhannyal akartam lehűteni a testem, de azonnal kiugrottam a kádból, mert a talpamról egyszerűen levált a bőr.

Az ügyeletes orvos megállapította, hogy Kawasaki betegsége van, ami a véredények gyulladása. Dennis állapota ekkor már elviselhetetlen volt: A szeme vérben úszott, a bőre felhólyagzott, és rendkívül érzékeny volt az érintésre.

– Óriási szerencsém volt az orvossal, mert azonnal hívta a mentőket, és a denveri kórházba küldött. Mire odaértünk, mozdulni sem tudtam.

A kórházi ágyon már egy zombi külsejű lény feküdt gépekre kötve, a bőre cafatokban vált le, a szemét napszemüveggel védték a fénytől. Először a szemét operálták meg, placentából nyert hártyát tettek a szemhéjai alá, hogy megvédjék a szaruhártyáját.

– A legborzalmasabb a nemi szervem állapota volt. A herém úgy nézett ki, mint egy gennyedző agyvelő. Ráadásul elviselhetetlenül viszketett és fájt. A szám is kegyetlenül sajgott, az új bőr rémesen érzékeny volt, képtelen voltam enni, csak nagyritkán egy kis tojást vagy tésztát.

A gyógyulás több mint két hétig tartott, akkor került olyan állapotba a bőre, hogy az orvosok haza merték engedni. Már tudott járni és enni.

Boldogan költözött haza, de a rehabilitáció fárasztóbb része még hátra volt.

– A feleségemnek rengeteg munkát adott, hogy nem tudtam önállóan zuhanyozni, külön kellett nekem főzni, még rosszul láttam, képtelen voltam vezetni. Rendkívül hálás vagyok neki. Nyolc héttel a történtek után a látásom csaknem teljesen visszatért, normális ételt eszem, és a gyógyszereim egy részét is elhagyhattam.

John Dennis azért tette közzé történetét, hogy mindenkit figyelmeztessen az antibiotikumok veszélyeire.

– Lehet, hogy csak egymillió évente történik ilyen borzalom, de mindenkinek tudnia kell, hogy a gyógyszerek dobozán olvasható figyelmeztetéseket el kell olvasni – mondja a poklot megjárt családapa.