Áldozatuk mellé piszkítottak a bűnözők

A hajdani nyomozó csendőröknek ismerniük kellett a különböző babonákat is, mert abban az időben, bizony ez megkönnyítette a tettesek elfogását – derül ki Magyarország első kriminalisztikai szakkönyvéből, ami újra bárki által olvasható. A legelvetemültebb gonosztevők például abban a hitben éltek, hogy az újszülött vagy a születendő gyerek szívének megevése természetfeletti erőt kölcsönöz, és láthatatlanná teszi őket. Vagy hogy a gyerek zsírjából készült gyertyával láthatatlanul lehet betörni egy házba.

Endrődy Géza, a magyar irodalomtörténet által is számon tartott egykori csendőrtiszt és rendőrkapitány kézikönyve ilyen konkrét hajmeresztő ügyeket is említ. Az 1890-es évek végén például egy magyar községben két gyereket is azért öltek meg, hogy gyertyát készítsenek a zsírjukból. Egy évtizeddel korábban, 1879-ben egy sokadik hónapban lévő nőt pedig azért gyilkoltak meg, hogy a méhmagzat szívét megehessék. A babonával különösen akkor kellett számolni, amikor a gyilkosság oka és előzménye megmagyarázhatatlannak tűnt. Majdnem minden bűnöző hordott magával valamiféle varázsszert.

Gyakran előfordult, hogy ebből a helyszínen is hagytak valamennyit, ugyanis azt hitték, hogy emiatt nem fogják őket felismerni. Egy rablógyilkos például saját székletéről feltételezte azt, hogy varázsszer. Fekáliáját áldozata hullája mellett hagyta, de nem járt szerencsével, mert éppen emiatt bukott le. Az orvos szakértő ugyanis kimutatta, hogy annak „egy feltűnően erős, Herkules termetű ember ürülékének kell lenni” – és így is volt. Az is hiedelem volt, hogy a bűncselekményt addig észre sem veszik, amíg a bélsár meleg. Egyes bűnözők emiatt nemritkán kendővel, ka­lappal, ruhákkal takarták le székletüket, hogy minél később hűljön ki.