Saját várost alapított és szőlőskertté varázsolta Kaliforniát Haraszthy Ágoston. A magyar vándor épphogy megérkezett az amerikai San DiegÓba, amikor a város elsô seriffjévé választották.
Duna, bányató, kút, csatorna, Mind víz, és mind felmerült már a valóságshow-szereplő gyilkossági ügye kapcsán. És ahogy a GPS-jelek, úgy a poligráfos eredmény, de még az FBI-nyomozók szimata is a hullámsírhoz vezet.
Európa attól Európa, hogy keresztény alapokra támaszkodik, Magyarország pedig attól nemzeti állam, hogy nemzeti kultúrája a kereszténység értékein alapul - mondta az Országgyűlés elnöke a Karc FM rádiónak augusztus 20. alkalmából...
Előző életekkel magyarázza Kucserka Éva azt, hogy valakiből gyilkos lesz vagy áldozat. A médium szerint ugyanakkor nincs előre megírva a teljes sorsunk, mindenki dönthet, hogy melyik utat választja.
Ha sokszor mesélik el egymásnak ugyanazt a történetet, annak az lesz az eredménye, hogy mindenki elhiszi. Ebből fakadnak az olyan tévhitek, amelyeknek szinte semmi valóságalapja nincs, mégis tényként kezeljük.
Sorsunk, jellemvonásaink, öröklött hajlamaink nemcsak a csillagokból, de a kezünkből is kiolvashatók. Elég, ha figyelmesen szemügyre vesszük tenyerünk főbb vonalait.
Azok a madarak, akikkel nem foglalkoznak, olyan súlyos sérüléseket okoznak maguknak, hogy akár örökre meg nyomorodhatnak. Rajtuk segít egy budapesti házaspár.
<p>Szerelemféltés, viszonzatlan vonzalom, szakítás – megannyi erőszakos, akár halállal végződő Bűncselekmény hátterében a kezelhetetlen érzelmek állnak. Amikor elvész minden kontroll, akkor a korábbi szeretetet felváltja a tomboló bosszúvágy.</p>
Lassan kezdődik a szilvabefőzés ideje, mikor megtelnek a konyhák ezzel a változatosan elkészíthető, zamatos gyümölccsel – ne csak a dunsztosüvegekbe kerüljön belőle, hanem a családi asztalra is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.