Lejárt lemez már a sima piercing, a tetkó dögunalom, újfajta testékszer után kellett hát néznie egy extrém külsőre vágyó fiatalnak. Hát sikerült újszerű megoldást találnia.
A 16 éves Jennifer leszíjazva és félig öntudatlan állapotban feküdt a hordágyon. Daniel, a 28 éves mentős megerőszakolta a mentőautóban lányt. A bíróság most négy és fél év börtönre ítélte a volt egészségügyi alkalmazottat.
Meg lehetett volna menteni annak a brit kislánynak az életét, akit az ölt meg, hogy túl sok folyadék gyülemlett fel a koponyájában. A gyerek azért halt meg mert az orvosok nem vizsgálták meg elég alaposan.
Az ember nem pont éppen azért tartja az esküvőjét egy karibi szigeten, hogy a Föld legnagyobb teknőse éppen akkor rakjon mögötte tojásokat a parton, de így legalább még emlékezetesebb lesz a nagy nap.
Szerelmi vallomásban lelte halálát egy spanyol fiatalember Berlinben. Néhány másodperccel azután, hogy kimondta, mit érez szíve választottja iránt, belezuhant a Spree folyóba, és megfulladt.
Alaposan ráfaragott egy nyugdíjas házaspár a rendszámra, amit a BMW-jére kért. A jelzés ugyanis tele van náci utalással. Pedig semmi közük a nemzetiszocialista eszmékhez, a szélsőjobbosokhoz, más vezérelte őket. A kocsijukra ennek ellenére...
Szaúdi főnöke több liternyi forró vizet locsolt beosztottja hátára, nevelési célzattal. A nő elájult, testének 50 százaléka megégett, és egyelőre kétséges, hogy valaha is kiheveri-e a sokkhatást.
Évente háromszor köteles kiállítási darabként szolgálatot tenni. Ha meghal, leműtik róla a belga művész alkotását, amit egy hamburgi műgyűjtő vett meg egy svájci galériától.
Gyilkosság vádjával tartóztattak le egy 18 éves, amerikai prostituáltat, aki kliensét lőtte agyon. A rendőrség egyelőre nem tudja, mi motiválta a lányt.
Devizahitel tartozás miatt szúrta le férjét egy kaposvári nő. A pár először veszekedett, később az asszony rúgdosni kezdte a férfit, majd előkerült a kés.
Nem mindennapi jelenetsort filmeztek le Florida egyik tengerparti szakaszán. A felvételen ugyanis megdöbbent emberek azt figyelik, amint egy hatalmas elefánt éppen önfeledten fürdőzik a Mexikói-öbölben.
Emberölési kísérlet miatt vonják felelősségre G. Jánost, pedig a lábatlani gazda csak a szárnyasait akarta megvédeni. A 220 volt azonban – mint megírtuk – nem a rókát, hanem szomszédját, T. Györgyöt rázta meg.
Kihallgatások kezdődtek az ÖBB osztrák vasúttársaság Budapestről Münchenbe közlekedő járatán holtan talált újszülött ügyében - közölte az MTI-vel szerdán a müncheni rendőrség.
Egyszer sem érzett fájdalmat az a nő, aki hat napra rekedt a kocsijába, miután autóbalesetet szenvedett. Végül mindkét lábát amputálni kellett, de ő boldog, hogy négy gyermekét, nem más, hanem mégiscsak ő nevelheti fel.
Hatévnyi pereskedés után sikeresen elvált feleségétől, Jelenától Dmitrij Ribolovljev orosz oligarcha. A nő hosszú küzdelme meghozta gyümölcsét, ugyanis a határozat szerint 972 milliárd forint ütötte a markát.
Vicces, hihetetlen, elképesztő és őrült rekordokból nincs hiány Magyarországon. Most összegyűjtötték ezeket egy kötetben, ebből csemegéztünk. Íme az ország legnagyobb kolbásza, legtöbbet utazó macskái és persze Béla, az óriásdisznó!
Szörnyű bűntett történt nemrégiben az angliai Huddersfield városában. Egy négygyerekes asszonyt ugyanis otthonában halálra késeltek, de a támadásban a gyerekek is megsérültek.
Szívesebben szavaznak a választók azokra a politikusokra, akik káromkodnak – derül ki egy amerikai kutatásból. No, nem a legcifrábbakra kell gondolni, de egy jól elhelyezett szitokszó győzelmet hozhat.
Nem kérdez, virágra sem vágyik, pénzt sem kér. Minden ötödik férfi, sőt meglepő módon sok nő is szexelne ember külsejű robottal. A pszichológus szerint nem feltétlenül szexuális perverzió egy ilyen szerkezet kipróbálása.
A rendőrség szerda hajnalban tartóztatta le azt a 22 éves férfit, aki pénszállítóként a bank helyett inkább ismeretlen helyre vitt egy pénzzel teli táskát.
Természetkárosítás, orvvadászat, lopás. A rendőrség egy Hubertus-kereszttel kitüntetett vadászt és egy városgazdálkodási cég igazgatóját is meggyanúsította a Nógrádba tévedt medve kilövése miatt.
Rossz helyen volt, rossz időpontban – egyelőre hivatalosan ennyi tudható arról a magyar férfiről, akit Ukrajna keleti részén ejtettek foglyul orosz szakadárok. Kedden érkeztek a műveleti területre a Terrorelhárító Központ szakértői....
Családfőjük embertelen halála miatt készül perre a Horváth család: a gyomorrákos Bélát annak ellenére elvitték a börtönbe, hogy az orvosok elmondták: alkalmatlan az ottlétre.
A Bors értesülése szerint a Játék határok nélkül forgatásán egy férfit bika rúgott fejbe, egy nő szörfözés közben sérült meg, de lapunk további négy-öt balesetről is tud. A forgatás minden napjára jut valami izgalom.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.