Bogi anyukája nem találkozhatott a lányát elcsaló fiúval

fiú
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 31. 05:20
Hálás a sorsnak a 11 éves H. Boglárka édesanyja, hogy lánya épségben került elő. A gyermeket egy fiú csalta el, aki a halálról papolt neki.
M. S.

Egy nap alatt az egész ország megismerte H. Bogi fényképét. Végül egy felsőtárkányi panzió tulajdonosa jelentette, hogy a gyermek egy fiatalember társaságában az ő fogadójukban szállt meg.

– Szavakkal leírhatatlan, hogy min mentem keresztül, amíg Bogi elő nem került – mondta a Borsnak a kislány édesanyja.

– Hála istennek, Boginak semmi baja, orvos és nőgyógyász is megvizsgálta, a fiatalember nem bántotta őt. A srácról annyit tudok, hogy még nem töltötte be a 18-at, az ország másik végében, egy dunántúli településen lakik, és 3-4 hete az Instagramon ismerkedett meg Bogival. A lányom elmondta, hogy a fiú öngyilkosságot akart elkövetni, együttlétük alatt szinte végig a halálról beszélt, ő pedig megpróbálta lebeszélni szándékáról. Hálát adok az égnek, hogy ilyen hamar megtalálták a kislányt, ki tudja, mi történt volna, ha még egy éjszakát együtt töltenek. A rendőrök nem engedték, hogy a sráccal találkozzak – tette hozzá az anya, aki további részleteket nem kívánt elárulni.

A Bors megkeresésére Lázár Levente, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense nem erősítette meg, de nem is cáfolta a kislány eltűnésével kapcsolatban tudomásunkra jutott információkat. Csupán annyit közölt: állampolgárok segítségének is kö­szönhető, hogy az eltűnt gyere­ket épségben megtalálták a rendőrök. Büntetőeljárás nem indult.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a +36-1/116-123-as ingyenes,
lelkielsősegély-számot! 

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a +36-1/116-123-as ingyenes, 
lelkielsősegély-számot!
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.