Magyarország és a terror - 2. rész: nevet változtatva tűnt el a túszejtő

sorozat
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 30. 10:30
Magányos őrültek vagy jól szervezett fanatikusok? Milyenek a magyar terroristák? Sorozatunkban hírhedt merénylőket és eseteket mutatunk be.
BLN

Hatvanegy évesen, a világtól elvonultan él egy vidéki faluban a balassagyarmati túszejtés életben maradt elkövetője. Pintye László 17 éves volt, amikor 1973 januárjában bátyjával betörtek a Geisler Eta leánykollégiumba.

Húsz lányt tartottak fogva hat napon át az apjuktól szerzett fegyverekkel. Útlevelet, dollárt követeltek, hogy Nyugatra mehessenek. Csak négy hónap telt el a müncheni terror óta, ahol 11 sportolót ejtett túszul egy palesztin terrorszervezet. Ihletet is abból merítettek.

– Először viccnek gondoltuk az egészet, de egyre komolyabbá vált a helyzet – emlékezett vissza az egyik túsz. Lászlóék tudták, hogy ez terrorcselekmény. Egy idő után csak sodródtak az árral – világos volt, hogy követeléseiket nem teljesítik. A hatodik napon Andrással végeztek a mesterlövészek. Három lövést kapott. – Jaj, meghalok! – kiáltotta utoljára a 18 éves fiú. A lányok kiözönlöttek, László megadta magát. 12 évet ült le. Megbánta tettüket. Szüleiket még akkor elköltöztették Balassagyarmatról, ők is új név alatt kezdtek új életet. A kádári Magyarország legkomolyabb terrorcselekménye volt ez, Európa második túszejtési ügye. A hatóságok egyenként vették rá a szemtanúkat: senkinek nem beszélhetnek.

László egy fiatal írónőnek nyílt meg végül. Hatala Csenge, a túszejtést feldolgozó Hírzárlat szerzője így emlékezett:

– Nálam voltak András hamvai. László úgy tudta, hogy a testvérét jeltelen sírba temették, távol Balassagyarmattól. A városban többen úgy tudták, elhamvasztották, és a hamvait szétszórták. Egyik sem volt igaz. Egy temetőben megtaláltam András urnáját – mondta a Népszabadságnak. Azóta is László őrzi András hamvait.... 

3. rész: Izraeli busz robbant a Ferihegyi úton

4. rész: Meg akarta ölni a szovjet minisztertanács elnökét l Magyar merénylet de Gaulle ellen

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.