Tenyérnagyságú, szürkésfekete, nyolc lába van, és nagyon is valódinak néz ki. Nem csoda, ha a düsseldorfi metró utasai pánikba estek, mert azt hitték: egy igazi egzotikus mérges pók mászik a Heinrich Heine sugárúti megállóban a falon.
Bár a világ egyik legundorítóbb dolgának tűnik a halpedikűr, azért az a tény, hogy ebben a házban egy nyitott zsilipcsövön keresztül szabadon ki-be úszkálhat a Kis-Balaton teljes halfaunája, mégiscsak lenyűgöző.
Több verzió is napvilágot látott azzal az esettel kapcsolatban, melyben a budapesti Szent Imre kórházban, a pszichiátrián halott babát szült egy asszony.
Sokszor panaszkodunk, hogy tömeg van a buszokon, villamosokon, holott máshol a két kezüket összetennék, ha 6 óránál kevesebbet kellene utazniuk a hóban-szélben.
Gázrobbanás volt Budapest XIV. kerületében, a Stefánia úton - erősítette meg a Borsnak Kisdi Máté a fővárosi katasztrófavédelem szóvivője. A kilenc sérült közül négy gyermek, az egyiküket életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Megkapta élete utolsó - de talán legnagyobb - ajándékát egy asszony: miután az orvosok közölték vele, hogy betegsége két nap múlva elviheti, párja megkérte a kezét.
Úgy tűnik, Repülős Gizi néni javíthatatlan. Hiába a rengeteg rács mögött eltöltött esztendő, neki egyszerűen unalmas az élet, ha nem törhet be valahova.
Elképesztő: az Egyesült Arab Emírségek bemutatta legújabb rendőrségi flottáját, amiben jó pár luxusjármű is helyet kapott. Most épp egy Rolls Royce Phantom.
Hullám sodort el Norvégiában egy magyar férfit, másnap meghalt a kórházban. József a skandináv országban dolgozott, egy kiránduláson történt a tragédia.
Megöltek egy 22 éves nőt, a rendőrök Pocsaj belterületén szerdán este fél nyolc körül egy személygépkocsiban találtak rá a holttestre - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
Szándékosan engedhették ki a két oroszlánt a ketrecből kedden délután, Kecskeméten. A négy állatból kettő szökött meg, pedig a kapu zárva volt.
Gyöngyösön egy kismama halt meg a császármetszés után, hiába operálták meg, elvérzett. Budapesten pedig egy kisbaba nem élte túl a szülést. Mindkét esetet vizsgálják az illetékesek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.