Iszonyatos dolgot kell tenni a babák csiklójával

Irak
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 07. 16:00
Fatvát adott ki az Iszlám Állam, amiben azt rendeli el: minden kislányt, amint megszületik a kórházban, körül kell metélni, magyarán el kell távolítani a csiklójának egy részét.
Bors

A fatváról egy jól értesült kurd politikus adott hírt, akinek jó föld alatti kapcsolatai vannak Moszulban. Az iraki nagyváros 2014 augusztusa óta van az Iszlám Állam befolyása alatt, és korábban ő is ott politizált a Kurdisztáni Hazafias Szövetség színeiben. Információi szerint az ISIS nyomást gyakorol az anyákra, hogy újszülöttjeiket még a kórházban metéltessék körül. Aki ezt megtagadja, az pénzbüntetéssel és testi fenyítéssel számolhat.

Egyébként már a múlt nyáron is érkeztek jelentések egy ISIS-fatváról, ami elrendelte, hogy minden nő csiklóját meg kell csonkítani, de ezt akkoriban többen is hamisítványnak minősítették. Ez a mostani infó azonban már igaznak tűnik.

Az informátorok szerint a moszuli kórházban speciális kezelőhelyiségeket alakítottak ki a körülmetélés elvégzésére, ahol részben vagy teljesen eltávolítják az újszülött kislányok csiklójának külső, látható részét. Arról nincsenek hírek, hogy az Iszlám Állam által felügyelt területen más kórházakban is bevezették-e ezt a gyakorlatot, hiszen csak nagyon kevesen kockáztatják az életüket azzal, hogy „infókat csempésszenek ki” a falvakból, városokból.

Egy szakértő szerint az is elképzelhető, hogy a nyáron még csak ajánlásként fogalmazta meg az ISIS a lányok körülmetélését, de mivel kevesen követték, most erőszakkal kötelezővé tette. Irak kurd területein egyébként 2011 óta tilos ez a nők szexuális életét lenullázó eljárás, de még ott is vannak „tudósok”, akik ezt tanácsolják az anyáknak. Felmérések szerint Irak északi részén a nők több mint 70 százalékának tönkre van téve a csiklója, ami ellen felvilágosító kampányokkal próbálnak tenni.

A világon több mint 125 millió (!) nő él jelenleg, aki áldozata lett a körülmetélésnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.