Sokan rá sem mernek nézni, mások megijednek tőle, pedig Fazekas Ferenc pucérnak érzi magát különleges testékszerei nélkül. A férfi egyedül neveli 13 éves kisfiát, sokszor Alex segít apja felékszerezésében.
Elfogták a csemői gyilkosság feltételezett elkövetőit. Emberölés gyanúja miatt a rendőrség a 35 éves, nagykőrösi N. Zsolt és társa, a 28 esztendős M. Róbert ellen folytat eljárást.
Kigyulladt egy 400 négyzetméteres raktárépület a soproni Baross úton hétfő hajnalban. A soproni, a kapuvári, a csornai, valamint a szombathelyi hivatásos tűzoltók összesen hat vízsugárral támadják a lángokat – írja a Katasztrófavédelem.
Be nem jelentett demonstrációt tartanak a taxisok Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky út – József Attila út – Andrássy út kereszteződésében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn kora reggel a rendőrség honlapján.
Egy telefon-kereső alkalmazással találta meg férje hulláját a texasi Carla Melendez. A fiatalasszony az út mentén talált rá halott szerelmére. Elmondta, hogy bár bandatag volt, nem ezt érdemelte.
Egy brazil faluban megtalálták a világ legidősebb embertét. Joao Coelho de Souza 131 éves, felesége 69 évvel fiatalabb, és legkisebb gyermeke 101 éves korában született.
Farkas Bertalan szerint addig nem mondhatjuk, hogy vannak idegen civilizációk, amíg be nem bizonyította valaki. Ő még olyan űrhajóssal nem találkozott, aki látott ufót.
A párocska valószínűleg nem is számított rá, hogy pornófilmekbe illő akciójukat egy hírcsatorna operatőre is figyeli egy helikopterrel körözve a fejük felett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.