Rendkívüli kormányfői találkozót tart csütörtökön Budapesten a négy visegrádi ország. Az informális megbeszélés célja összehangolni a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák álláspontot...
<p>Ezekben a napokban olyan közel van a Földhöz a Naprendszer legnagyobb bolygója, hogy még némelyik holdja is észlelhető szabad szemmel. A Jupitert júniusban láthatjuk a legjobban, már napnyugta után megjelenik a horizonton, és egész éjjel...
- Jövőre 52 milliárd forintot, 2010-hez képest ötször annyit fordít a kormány a három év alatti gyerekek napközbeni felügyeletére - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán...
<p>A hüllőimádók irigylik, de az emberek többsége frászt kap attól, amivel Gönczi Miklós foglalkozik. Bármilyen meglepő, sosem került életveszélybe, pedig bratyizik a krokodilokkal, olykor csókot nyom a legmérgesebb kígyók fejére.</p>
<p>Véres ámokfutást rendezett egy szigetszentmiklósi wellnesshotelben egy elmebeteg férfi. A takarítónőt kezdetben anyósának, majd magának, a Sátánnak hitte, széklábbal ölte meg a szerencsétlen asszonyt.</p>
Feltehetően egész hátralévő életét a rácsok mögött tölti az a 29 éves brit nő, aki brutális kegyetlenséggel gyilkolta meg néhány órás újszülött kislányát.
- A kormány családi bölcsődék létrehozására kiírt pályázata alapján - 465 millió forint támogatásból - 726 bölcsődei férőhely létesül a következő évben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért...
<p>- Az úzvölgyi katonatemető eredeti állapotának helyreállítását, a kegyeletsértés és a sírgyalázás felszámolását várja el a magyar kormány a román hatóságoktól - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a parlamentben.</p>
Lélegzetvisszafojtva figyelte a tömeg, amint a hatalmas Clark Ádám úszódaru a levegőbe emeli a két hete elsüllyedt Hableány roncsát. A hajótest nem szakadt szét, egyben sikerült az uszályra helyezni.
A hazai operettjátszás emblematikus primadonnájáról nevezte el a Budapesti Operettszínház a Honthy-díjat, mellyel a teátrum művészeinek évadban nyújtott teljesítményét jutalmazzák. Idén, az ERNST Galéria támogatásával második alkalommal...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.