Aktuális

Novák: 465 millió forint támogatásból 726 új családi bölcsődei férőhely létesül

Bors

Létrehozva: 2019.06.11.

- A kormány családi bölcsődék létrehozására kiírt pályázata alapján - 465 millió forint támogatásból - 726 bölcsődei férőhely létesül a következő évben - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Érden kedden.

Forrás: Czerkl Gábor

Novák Katalin az Otthon Melege Családi Bölcsőde Hálózat családi bölcsődéjében tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a kormányzat által nyújtott jelenlegi pályázati támogatással, az összes családi bölcsődei férőhelyhez képest, közel 11 százalékkal növekszik a családi bölcsődék részaránya.

Hozzátette, hogy a három év alatti gyerekek ellátására 52 milliárd forintot biztosít a jövő évi költségvetés, ami közel ötszörös emelkedést a 2010-es 11 milliárd forinthoz képest.

Emellett közel kétszeresére emeli a kormány a családi bölcsődék finanszírozását jövőre, hogy a szülőknek is kevesebbe kerüljön a gyerekek ellátása - fűzte hozzá az államtitkár.

Novák Katalin kitért arra: a kormány szeretné, ha a bölcsődei ellátás területén jelentősen nőne a magánszereplők száma, ha az állam vagy az önkormányzatok által fenntartott intézmények mellett minél több családi és munkahelyi bölcsődei hely létesülne.

Kovácsné Bárány Ildikó, az Emmi bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a csaknem 50 ezer bölcsődei ellátást biztosító férőhelyből több mint 6400 családi bölcsődei. A családi bölcsődék férőhelybővítésére kiírt pályázatra 104 pályázat érkezett, 103-at befogadtak. A formai bírálat után 100 pályázat bizonyult érvényesnek, közülük 67 részesül támogatásban, és összesen 110 új családi bölcsőde létesül - sorolta.

A miniszteri biztos elmondta, azért, hogy a családi bölcsődék hosszú távon is működőképesek maradjanak, illetve a térítési díj összege csökkenjen segítve ezzel a családokat, emelkedni fog az állami támogatás fajlagos összege. Emellett azok a fenntartók, akik sajátos nevelési igényű gyermekeket, hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket is ellátnak, az alapnormatíván felül plusz forráshoz is juthatnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194631_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715078713
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195955_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715078713
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195774_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Ez a 8 legkülönlegesebb természeti jelenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196054_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rohantak a mentők: négyes karambol történt az M7-esen, több km-es a torlódás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715078713
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715078713
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715078713
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?