Nem, nem a szexjátékszerhez ment hozzá – bár már ilyet is láttunk –, ennek ellenére úgy véli, nem is választhatott volna jobb kiegészítőt a nagy napon magának.
Órákkal azután, hogy az asszony eltemette szeretett édesanyját, a férje őt is a halálba küldte. A gyilkos ezután leült és bevárta a zsarukat – amit azonban a kiérkező járőröknek mondott, alighanem jó darabig kísérti még őket...
Be vannak darálva a baloldaliak a Soros-kolbászba, amelyet a közös lista jelent, amit Gyurcsány Ferenc vezet - minderről Orbán Viktor beszélt az azonnali kérdések órájában. Beszélt arról is, hogy a baloldal mára feltalálta a progresszív...
Könyörögnie kellett a vizsgálatokért annak a férfinak, akinek panaszait gyakorlatilag senki sem hallgata meg. Felesége szerint közös fiuknak most nem kellene apa nélkül készülnie a karácsonyra, ha a dokik időben észreveszik a gyilkos daganatot.
Friss, negatív koronavírus teszttel indult haza Gabriela Spanic, akire hosszadalmas utazás vár, több átszállással. A színésznő félt attól, hogy a járvány miatt, nem várt probléma merül fel.
Gáspár Evelin nem akarja, hogy a pénze vagy az ismertsége miatt legyen népszerű a férfiak körében. Korábban többen kihasználták, de úgy tűnik, most megtalálta a számára megfelelő férfit.
Azt már korábban is lehetett tudni, hogy a koronavírus-fertőzés rengeteg szövődménnyel jár. De azt csak a legújabb kutatások mutatták ki, hogy mik ezek közül a legdurvábbak.
A védelmi intézkedéseket egyre többen tartják be, ezzel is hozzájárulva a sikeres védekezéshez - jelentette ki a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.
Németországban 6 százalékkal több üveg- és műanyaghulladék keletkezett idén a háztartásokban a koronavírus-járvány miatt - közölte hétfőn a 750 vállalatot tömörítő német hulladékgazdálkodási szövetség (BDE).
Megdöbbentő felvételhez jutott a tenyek.hu szerkesztősége, amiben az hallható, hogy Ferencváros baloldali polgármestere, Baranyi Krisztina magából kifordulva zsidózik.
Ha igazán szeretjük egymást, ne csapjuk be önmagunkat! Most a járvány legyőzése a legfontosabb, ez a karácsony más lesz, mint a többi. Egy december 23-án kézhez kapott negatív teszt vajon feljogosít arra, hogy meglátogassuk a nagymamát?
Egy 38 éves nő ellátogatott a Boroka kilátóhoz az ausztráliai Victoria’s Grampians Nemzeti Park-ba, ahol szeretett volna egy jó fotót, de sajnos annak elkészítése közben lezuhant, és szörnyethalt.
A járvány idején sok ember kényszerül otthon maradni a betegség miatt. A Bors annak járt utána, hogy mennyi táppénz jár akkor, ha kórházba kerülünk, és akkor, ha munkavégzés alatt fertőződtünk meg.
Legalább 132 alkalmazottat vett őrizetbe az indiai rendőrség egy iPhone-gyárban történt rendbontásokkal összefüggésben a délnyugat-indiai Karnátaka államban - írta hétfőn a Hindu című lap.
Mackenzie Leuck még írt egy utolsó üzenetet édesanyjának, hogy landolt a gépe, viszont szokatlan módon több üzenet nem érkezett. A család másnap hívta ki a rendőrséget.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.