Továbbra sem szégyelli a testét a kétgyermekes anyuka, Gregor Bernadett estéről estére erotikus jelenetekkel tarkított darabban ejti ámulatba a közönséget.
Elérkezett a várva várt alakalom a francia elnök feleségének, Carla Bruninak. Az énekes-modellből lett First Lady legutóbbi CD-je ugyani csúfosan megbukott (emlékezetes: Nicolas Sarkozy állami szervek által kiküldött reklámcsomagokba tetette...
Letartóztatták, és hét órán keresztül faggatták és ütlegelték az orosz titkosszolgálat emberei azt a festőművészt, aki egy prostiként ábrázolta Vlagyimir Putyin miniszterelnököt.
Megrázta az áram munka közben az Országos Tisztiorvosi Hivatalban dolgozó Tóth Lajost, a 31 éves férfi néhány órával később meghalt. Lajos özvegye most beperli a tisztiorvosi hivatalt, Henrietta szerint ugyanis főnökei mit sem törődtek...
Többfunkciós okos telefon, robotinas, kiber szerető, intelligens lakás, sofőr nélküli autó - néhány éve még csak a tervezőasztalon léteztek, ma a gazdagok „játékszerei”, rövid időn belül azonban a mindennapok részévé válnak...
) Ujhelyi István MSZP-alelnök vezetésével öt elnökségi tag kezdeményezte, hogy a pártot vezető Lendvai-Szekeres-Kiss hármas bizalmatlansági indítványt nyújtson be a két hét múlva esedékes kongresszuson – értesült a Bors több...
Gáspár Virág középső ujját felmutatva, egyezményes jellel üzeni a világnak, hogy mit gondol arról. A fiatalok között népszerű közösségi portálon, nővére oldalán található képeken jelzi, nincs kibékülve a környezetével. Dr. Ranschburg...
Háromdimenziós reklámtábla, repülő makettek, s - a legújabb - közterületi életmentő állomás. Három ötlet, amelynek köszönhetően Gótzy András meghódította újításaival.
Százhatvanöt milliárd forintra perlik a Harry Potter könyvek szerzőjét, J. K. Rowlingot. Adrian Jackobs örökösei szerint ugyanis az írónő tőle lopta a varázsló fiú történetét, melyet Jackobs tíz évvel korábban írt meg, Willy, a Varázsló címmel.
Peking 8-szoros olimpiai bajnok úszója, Michael Phelps gyerekkönyvírásra adta a fejét. A 23 éves amerikai sportoló saját történetét írta meg a kicsik számára: „Hogyan edzünk egy T-Rex-szel és nyerjünk 8 aranyérmet” címmel.
Vicktoria Beckham új ciciket kért születésnapjára és a napokban meg is kapta őket. Ez Posh Spice harmadik mellplasztikája volt, ugyanis az előzőt túl nagynak és természetellenesnek vélte és persze sok kritika is érte őt miatta.
A szexi Transformers sztár, Megan Fox miután szakított barátjával, Brian Austin Greennel, kijelentette, legszívesebben példaképe, Angelina Jolie kedvese lenne. Fox egyébként nem először tesz rá utalást, hogy mindkét nem szóba jöhet nála.
Bár Harrison Ford mostanában kevesebbet szerepel a mozivásznon, az Indiana Jones 4. részével sikerült a legjobban kereső hollywoodi színészek toplistájára felkerülnie. Ráadásul 2008-ban keresett 65 millió dollárjával egyenesen a Forbes...
Saját magáról készített félmeztelen képet Lindsay Lohan, melyet fel is töltött egy közösségi portálra. A színésznő hosszú szőke parókában pózol, mely eltakarja kebleit és szemmel láthatónak nagyon meg van elégedve külsejével.
Két lábon járó művészettörténet könyv is lehetne Fodor Gabriella festőművész, aki kedvenc kultúráinak motívumait tetováltatta a bőrőre. Az egyiptomi, indián és ősmagyar kompozíciókat maga tervezte s tíz évig kereste hozzájuk a...
Hajtóvadászatot indított a rendőrség ismeretlen tolvaj után egy nyugat-németországi városban, de sikertelenül. A titokzatos tettes kézre kerítésében az áttörést végül egy erdész hozta meg, aki egy rókaodú mellett megtalálta mind a...
Édességgel fogyni? Miért is ne. A megannyi módszer között mostanában felbukkant egy olyan diéta, ami megengedi például az étcsoki fogyasztását. A GI fogyókúra az alacsony glikémiás indexű, vagyis a lassan felszívódó szénhidrátokból...
Az utóbbi időben az anyaság örömeiben elmerülő JLo ismét belevetette magát a munkába. Nemcsak filmet forgat, hanem új lemezt is készít. Utóbbiról állítja, a dalokat a 15 hónapos ikrek, Emma és Max inspirálták.
Holtan találták galériájában az amerikai színésznő, Mia Farrow bátyját, Patrick Farrow-t. A szobrászművész halálának körülményeit gyanúsnak értékelte a rendőrség.
Ezer atombomba erejével ért fel a detonáció, amit egy 50 méter átmérőjű kisbolygó keltett, amikor felrobbant Szibéria felett. Szeptemberben a száz évvel ezelőtti természeti csapás előidézőjéhez hasonló hatalmas aszteroida közelíti meg a Föld pályáját.
A legmélyebb emberi érzelmet, a szerelmet is lehet földöntúli erőkkel befolyásolni - állítják a mágia természetfeletti erők ismerői. Ugyanakkor abban már nem értenek egyet, mennyire veszélyes, vagy ártatlan és mennyire etikus vagy tiltott...
Pókerarc vagy sokéves kártyabarlang-rutin nélkül is szép summát vagy slusszkulcsot tehetnek zsebre játékos kedvű és szerencsés olvasóink. Sokan már most tudják, mire költenék július 19-ig tartó játékunk 15 millió forintos fődíját!
Botrány a guantanamói foglyok miatt! Hét év guantanamo-i rabság után egy életen át tartó nyaralást kaptak azok a napokban szabadult terrorista-gyanús személyek, akiket a Bermuda-szigetekre szállítottak. A szerencsések fagylaltozni, horgászni...
Mélységesen sajnálja a történteket, legszívesebben visszaforgatná az időt a háromgyermekes családanyát elgázoló B. Roland édesapja. A férfi ugyanakkor azt kéri: amíg a vizsgálat le nem zárul, senki se törjön pálcát fia felett. Sóti...
Hamis papírokkal próbál pornófilmben szerepelni egy HIV fertőzött fiatalember – figyelmeztetik egymást egy internetes fórumon a szexipar szereplői. Bár az egészségügyi szűrés rendszere sziklaszilárd, a fiatalember ikertestvére negatív...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.