Nem elég, hogy unokát nemzett magának Károly, az ezért kapott három éves börtönbüntetésből szabadulva továbbra is egy fedél alatt él egykori feleségével, akit ideg-összeroppanásba kergetett. A gyógyszereken élő asszony lelki terror...
Plágiumot kiáltott Ulrich Schnauss német zeneszerző: állítása szerint a Guns N' Roses zenekar legutóbbi, Chinese Democracy című albumának Riad n' the Bedouins című számát a német férfi két korábbi szerzeményéből gyúrták össze. Egymillió...
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a szegedi bíróság P. Józsefet, legkorábban harminc év múlva szabadulhat. A vád szerint József segédkezett egy 21 éves lány és 78 éves nagymamája meggyilkolásában, majd a legjobb barátjával...
Csak egyikük maradhatott volna a képernyőn, társának háttérmunkát ajánlottak, de Bárdos András és Máté Kriszta ezt a felállást, ráadásul kevesebbért, elutasította.
Beindult a Szeretem a testem gépezete. A VIASAT3 új műsorának az a célja, hogy az önbizalomhiánnyal küszködő nőknek bebizonyítsa: a szépség belülről fakad, és plasztikai beavatkozás nélkül is képesek megszépülni saját maguk és a...
Az angliai Norfolkban található Watton tanácstagjainak elegük van abból, hogy pénteken és szombaton a kései órákban a garatra alaposan felöntött fiatalok számos balhét okoznak. Egy elképzelés szerint az elázott tinédzsereket ingyentaxik...
Bagi Iván Schwarzenegger bőrébe bújva akar bemutatkozni az előadó-művészet fogalmát radikálisan átalakító, világhírű Ashton Brothers-nek. A holland hercegi pár által is elismert formáció tagjai látványos produkciójukban a legkülönfélébb...
Voksán Virágról szexi naptár készül. A kalendáriumot ő maga rendelte meg, és a saját ízlésvilága szerint alakította. A szexi démon Pamela Andersonhoz hasonlóan a minimál stílust kedveli, de ez nem azt jelenti, hogy Virág minden ruhadarabot...
Kilenc hónap börtönre ítélték azt a tinédzser korú anyát, aki nem bírta elviselni 15 hónapos lánya sírását. Amikor a gyerek felsírt, a láncdohányos, gyenge idegzetű anya égő cigarettát nyomott el a hátán.
Kis híján uborkasaláta lett Danny Blue-ból. A mentalista ugyanis arra a veszélyes mutatványra vállalkozott, hogy a japán mentalista, Hayashi bekötött szemmel, egy szamurájkarddal kaszabolja rajta a zöldségeket.
Nicolas Sarkozy francia elnök egykori kedvenc kollégája, Rachida Dati egy egoista, arrogáns nőszemély - legalábbis azt állítja a francia kormány egykori tárcavezetőjéről saját bátyja. A jelenleg Európai Uniós képviselőként dolgozó...
Egy volt halálraítélt amerikai férfi autója volánja mögött halt meg, egy hónappal azután, hogy elhagyta a siralomházat, ahol tíz évet töltött, mielőtt a bíróság ejtette az ellene felhozott vádakat – hozta nyilvánosságra a texasi rendőrség.
Rosszkedvűen, kifejezetten durcásan ünnepelte Barack Obama és hitvese, Michelle 17. házassági évfordulójukat Washingtonban. Az elnöki pár vacsorázni ment, ám a másfél órás estebéd alatt alig beszélgettek, csak unott pillantásokat vetettek...
Bőrrákot okozhat a túlzott szolárium is, emiatt idehaza is betilthatják a mesterséges barnulást a 18 éven aluliaknak. Németországban és Írországban már megtették, ott törvény tiltja a gyerekek szoláriumozását. Hazánkban még idén napirendre...
Gyurcsány Ferenc sportminiszterként személyesen is támogatott olyan egyesületeket a pályáztatások során, amelyek nevében pénzt szerzett Zuschlag János – hangzott el a Zuschlag- perben.
Minden ötödik nő a vezetés közben sminkeli magát az autóban. Sőt lehet, hogy még többen is, de ők nem vallották be. A KRESZ minden olyan magatartást tilt, amely másokra veszélyt jelent. A jelek szerint a tilalom süket fülekre talált, a...
A német Bild című napilap szavazást indított az olvasók körében: a sztárok hátsóit kellett az rangsorolni. A beérkezett vélemények alapján az első helyet Carmen Electra vívta ki formás fenekével, aki a PETA állatvédő szervezet kedvéért...
Két áldozatot is követelt egy hétfő hajnali lövöldözés Budapest X. kerületében. Egy ötven, illetve egy húsz év körüli afgánt találtak vérbe fagyva. A rokonok szerint az idősebb férfi jelentős összeget adott kölcsön, de az adós...
David Copperfield tisztázni akarja magát az nemi erőszak és zsarolás vádjai alól, hogy ismét visszatérhessen a nyilvánosság elé. Az ötvenkét éves Copperfield hírnevét egy – állítása szerint hamis – vád tette tönkre
Tolószékben, gyengén érkezett meg Elizabeth Taylor a Macy’s AIDS alapítvány által rendezett gálára, ahol rövid beszédet mondott. A hetvenhét éves, gyengélkedő színésznőről azonban nem hiányozhattak a gyémántok.
Tízéves kisfiút gázolt halálra egy autós Angliában, majd vérbe fagyva otthagyta tetemét a baleset helyszínén. A tragédia sokkolta Sean nővérét, aki szemtanúja volt, ahogy a kék Ford elcsapja kisöccsét.
2009 szeptember 11-én (pénteken)látta utoljára a barátnője 19.30-kor, amikor együtt voltak a Margitszigeten. A barátnője is folyamatosan kereste, de nem válaszolt a telefonja.
Kutyát, macskát, hörcsögöt, teknősbékát, egeret, aranyhalat, esetleg gekkót - nincs olyan gyerek, aki ne vágyna arra, hogy valamilyen állatot tartson. A szülők persze nem mindig örülnek ennek, hiszen a gondozás sokszor rájuk hárul, és...
Minden tizedik nő képtelen a szexre józanul, és minden második szívesen iszik szerelmeskedés előtt. Sokan pia nélkül még a ruhájuktól is képtelenek megszabadulni, nemhogy a gátlásaiktól.
Kohajda László kecskeméti önkormányzati képviselő ült annak az ultrakönnyű repülőgépnek a botkormánya mögött, amelyik miatt sötétségbe borult szombat este Kömpöc: a gép kényszerleszállás közben elszakította a légvezetéket. Kohajda...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.