Lakásától húsz kilométerre, egy 3300 fős községbe kérte hivatalos leveleit Welsz Tamás. Küldeményeinek intézője már nem akart lapunknak emlékezni néhai megbízójára.
Ha örök börtön a tét, nem létezik betyárbecsület. Akárcsak Szita Bence hóhérai vagy a soproni lőtéri gyilkosság elkövetői, a battonyai haláltrió tagjai is egymásra mutogatnak, próbálják kicsinyíteni saját felelősségüket.
Egy fiatalember bakancslistájának egyik pontja az volt, hogy minden nap táncoljon a kedvenc számára. 100 napot fel is vett videóra, amellyel nem akarta megváltani a világot, csak remek ötletnek gondolta.
Bizarr lépéssel ünnepelte gyermeke születését egy brit férfi: elfogyasztotta a felesége méhlepényét. Egy részét megsütötte és tortillába tekerte, a másik részét turmixként döntötte le.
Betörtek a házába, és legalább 15-en erőszakolták meg a nőt és 13 éves lányát, miközben a megkötözött családapának végig kellett néznie szerettei szenvedését.
A 7 éves darlingtoni fiú eddig ötvenszer volt kórházban allergiája miatt. A diagnózis nemcsak a szülőket keserítette el, hanem a mindennapi életüket is megnyomorította. Junior ugyanis többek közt saját magára is allergiás.
Fürdőruhás reklámfotózást hirdetett, majd a jelentkező lányt elkábította és szexuális szerepjátékra kényszerítette. Az elkövetőt előzetes letartóztatásba helyezték.
Riasztópisztollyal fenyegetőzött egy férfi Nagyszénáson, amikor volt élettársát más társaságában találta. A rendőrséget a nő ismerőse értesítette a történtekről.
Nem kevesebb, mint százhússzor próbált segítséget kérni a rendőröktől az elmúlt öt évben egy 34 éves nő, de hiába. A vége az lett, hogy zaklatója kis híján megölte egy horrortámadásban.
A falusiak nem törődtek a tiltással, a háromnapos ünnep alatt saját szakállukra akarták befejezni a híd építését. 26 munkás dolgozott a tákolmányon, amikor az összeomlott
A Micsoda nő! című film óta tudjuk, hogy „Az eper kihozza a pezsgő zamatát”. Mi csak annyit szeretnénk hozzá tenni, hogy még a vodkáét, a likőrét és a rumét is. Néhány elérhető hozzávalóval igazán finom és különleges alkoholos...
Tizenegyen sérültek meg az Egyesült Államokbeli Providence-ben, miután az egyik helyi cirkusz leglátványosabb mutatványa közben leszakadt a trapézszerkezet. A hátborzongató baleset körülményeit vizsgálják.
Gene Robinson, az amerikai Episzkopális Egyház első, melegségét nyíltan vállaló püspöke bejelentette, hogy elválik házastársától, akivel 25 évet töltött együtt.
Mindössze hatvan napja maradt Mike Branfordnak, hogy találjon valakit, aki megmenti az életét. Menyasszonya kétségbeesett versenyfutásba kezdett az idővel, hogy szerelmének ne kelljen alig 29 évesen meghalnia. Gyomorszorító történet, sajnos igaz.
Egy brit lap szerint tizenegy al-kaidás terroristát tartóztattak le, akiknek közük lehet az év legnagyobb rejtélyéhez. Diákok és üzletemberek is részt vehettek az akcióban.
Ki ne akarna alacsonyabb villanyszámlát, olcsóbban működő autót? Melyik fogyókúrázót ne csigázná fel egy tuti módszer a súlycsökkentésre? Az interneten spóroláshoz kínált eszközökről és fogyasztószerekről azonban gyorsan kiderülhet:...
Jó munkához idő kell – vallja az a precíz angol apuka is, aki 35 éven át építette gyermeke babaházát. A lánya közben negyvenéves lett, de ennek ellenére örül a játéknak.
Kossuth halálhíre, Sztálin elhunyta, 6:3, Gagarin az űrben – Bagoly Sándornak e történelmi eseményekről tudósító napilapokból is van példánya. A férfi a véletlennek köszönhetően lett tekintélyes gyűjtő.
A szlovák milliomosnő olyan beteg, hogy hétfő délelőtt nem tudott megjelenni a bíróságon. Nem csak ő állítja, hogy nincs túl jól, orvosszakértő is megvizsgálta, amely alátámasztotta a vádlott állítását. Mindez 129 ezer forintba került.
Szuperbiztonságos repülőt tervezett a dr. Bianki Dániel–Babusa Mihály mérnökpáros. A géppel vitorlázva is le lehet szállni, ha a motor elromlik. Egyre több befektető érdeklődik iránta.
Egy évtized után az ember egész másképp lát egy sor dolgot, s ha tehetné, legszívesebben figyelmeztetné tíz évvel korábbi önmagát. A pszichológus viszont azt mondja: jó, hogy ezt nem tehetjük meg.
Demján Sándor már nincs az első háromban, Gattyán György online erotikával rukkolt a harmadik helyre, a listát továbbra is az OTP-vezér Csányi Sándor vezeti – írja a napi.hu A 100 leggazdagabb magyar című kiadványáról.
Új fordulat Eva Rezesová ma kezdődő, másodfokú perében, hogy két bizonyítást is elrendelt a bíróság. Helyt adtak az ügyész indítványának, aki bizonyítani kívánja, hogy az asszony veszélyeztette a közúti közlekedést, mielőtt a Puntóval ütközött.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.