Hat embert késelt meg egy ámokfutó Londonban

Hat embert késelt meg egy ámokfutó Londonban

London
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 04. 09:21
<p>A megtámadottakból egy nő meghalt a London központjában történt késelésben. A terrorista indíttatást sem zárják egyelőre ki.</p>
Bors

Szerda este fél 11-kor érkezett a brit rendőrségre egy bejelentés, miszerint egy férfi késsel esett neki az embereknek a Russell térnél, a British Museumtól nem messze, London központjában. Egy 60-as éveiben járó nőt még a helyszínen elkezdtek ellátni, de röviddel később belehalt a sérüléseibe. Két másik nő és három férfi szintén megsérült a támadásban. Sérüléseik súlyosságáról egyelőre semmit sem tudni.

A 19 éves elkövetőt a bejelentés után pár perccel el is fogták, egy sokkolóval teperte le egy rendőr. A hatóságok közlése szerint a féri mentális állapota komoly tényező volt a cselekedetében.

A nyomozást a gyilkossági csoport végzi a terrorelhárítás segítségével. A speciális erők nyomozóhelyettese azt mondta a BBC-nek: „természetesen ezen a ponton nyitottnak kell lennünk, hogy terrorista motívum áll az események mögött (…) ez is az egyik dolog, amit tisztáznunk kell a vizsgálat alatt”.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.