A 74 éves, mentálisan károsult férfi agyának 20 százaléka hiányzik - ennek köszönheti, hogy országszerte felháborodás fogadta, hogy kedd éjszaka beadták neki a halálos injekciót.
A tuniszi Parlament melletti múzeumban lezajlott túszdrámában tizenhét turistát mészároltak le, de meghalt egy rendőr is. A kalasnyikovos támadókat lelőtték.
Önvédelemből, jogszerűen lőtt, s kézre célzott az a dabasi járőr, aki egy fejszével támadó férfivel szemben lépett fel kedd késő este Örkényben – közölte a halállal végződő eset elsődleges vizsgálatának eredményét a Központi Nyomozó Főügyészség.
Vizsgálják annak lehetőségét, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készítse el a személyijövedelemadó-bevallásokat – erősítette meg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Kossuth Rádióban.
Szolgálati fegyverét használta egy körzeti megbízott egy rátámadó férfival szemben Örkényben kedd este. A férfi meghalt – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kilakoltathatják a 71 éves Juliannát és súlyos beteg fiát. Az asszony nagyobbik fia vette fel a hitelt lakásfelújításra. A férfi meghalt, a törlesztőrészletek elszálltak.
Egymást átölelve haltak meg a taktakenézi unokatestvérek, Nikolász és Amanda. A játszói kisgyermekek egy gödörben, elevenen égtek el. A kicsik családja összeroppant a gyásztól, Amanda apukáját kétszer is újra kellett éleszteni.
A most 25 esztendős Bethany Hamiltonnak kisgyerekkora óta a szörfdeszka a világot jelentő deszka. Olyannyira, hogy a világ összes cápája sem tudná leléptetni róla. Pedig az egyik elvitte a karját.
Borzasztó veszélyeket rejt, ha valaki több vasat tart a tűzben, avagy több pályán játszik. Az alábbi történet tanulsága: ha az ember nem tudja jól menedzselni a nőügyeit, inkább maradjon monogám.
Borzasztó mészárlást rendezett fényes nappal egy halálkommandó Honduras fővárosában, Tegucigalpában. Meggyilkoltak három modellt egy közúti felüljárón.
Ez volt a kedvenc idézete annak a fiúnak, akinek a vágyai, ha csak feleennyire teljesültek, igazán szerencsés fickó lehetett, egészen addig, míg bele nem halt a vodkaivásba.
Eddig azért járt be a börtönbe az amerikai Jill Curry, mert ott dolgozott. Most viszont még több időt időt fog odabent eltölteni: ő maga is rab lesz 4 év 2 hónapra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.