Idősek otthona épül kutyáknak Nagykátán

Nagykáta
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 17. 10:30
Gondolnak az ebek öregéveire is: Nagykátán már épül az első idősek otthona kutyusoknak.
Bors

Árván maradt, otthonról elzavart öreg kutyusoknak jelentene menedéket az állatotthon Nagykátán. Az Ezüstévek elnevezésű hely, amelyet a Cerberos Állatvédő Egyesület már épít, Magyarországon egyedülálló módon adna otthont kifejezetten idős ebeknek, és látogatható is lenne.

– Egyelőre a telepet kell rendbe tenni, szerencsére elég nagy a terület, de sok minden felújításra szorul. Az ajtókat, ablakokat felszereltük, ám sok érdemi munkát csak tavasszal tudunk elkezdeni – mesél a Cerberos munkatársa, Gerenyi Kata.

Az ál­latotthon megalapításának hírére sokan kezdtek segíteni, most azonban főleg építőanyagokat várnak, és bármi jól jön: beton, csavarok, járólapok, tyúkólháló. Szeretnének még idén nyitni.

– Sok menhely van, de ilyen még nem volt, ezért specializálódunk. Szeretnénk legalább száz állat befogadására alkalmassá tenni a helyet. Hétvégenként családok jöhetnének látogatni a kutyusokat, lenne külön szalonnasütő rész, és az ebeket simogatni is lehetne – mondja Kata. – Később akár lovak és más állatok is élhetnének itt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.