A közösségi médiának hála nemcsak rég elfeledett ismerősöket lehet felkutatni. Új barátokat lehet szerezni és segíteni lehet másokon. Bába Magdolna csoportja ezekre ad lehetőséget.
A politikai közbeszédben nagy visszhangot váltott ki az a bírósági ítélet, melynek értelmében szegregáció okán több mint 100 millió forintos kártérítésben részesülnek a gyöngyöspatai roma családok, ezért a Századvég megvizsgálta....
A szoborkészítés egy rendkívül nehéz művészeti ág, sokszor komoly fejtörést okoz megfejteni, hogy mi is a jelentése egy-egy alkotásnak. De előfordulnak olyanok is, amelyeket egyszerűen csak nem értünk, hogy miért készültek el.
Madách Imrére emlékeznek születésének évfordulója alkalmából kedden Balassagyarmaton, az ünnepségen átadják a Madách-díjakat, amelyeket idén Koltai Róbert színművésznek és Dörner György színművész-színházigazgatónak ítéltek...
Nyolc ember halt meg vasárnap hajnalban egy nyugat-csehországi betegotthonban keletkezett tűz miatt, heten megsérültek, közülük hárman súlyosan - közölte Jitka Gavdunová, Vejprty kisváros polgármestere újságírókkal.
A decemberi sütés-főzés után most a takarékosabb, gyorsabban elkészíthető ételek kerülnek terítékre, amik annak ellenére, hogy gazdaságosan elkészíthetőek, nagyon is finomak.
A Vasárnapi Bors autós rovatában is egyre gyakrabban írunk az autózás, a közlekedés jövőjéről, amit mobilitásként emlegetnek a szakértők. A jövő városaiban már nem csupán az autók és a ma ismert klasszikus tömegközlekedési eszközök...
Megjósolhatatlanok a következményei, ha lejárt gyógyszert vesz be. A hatás elmaradhat – ez még a legjobb eset –, de jelentős mellékhatások is felléphetnek. Legjobb mindig betartani a dobozon feltüntetett felhasználhatósági időt!
Az egész történet egy álmos, november végi délutánon kezdődött, amikor egy ismerősöm küldött néhány fotót egy sűrű erdőben álló, viszonylag jó állapotú erdei hotelről. – Ismered a helyet? – kérdezte.
Nem mindenki Paolo Maldini, akinek mosolyától elolvadtak a hölgyek. Az új évezred első húsz évének legrondább játékosait szedte csokorba a besoccer.com.
A mai napig az egyik legtöbb halálos áldozattal járó magyarországi tömeggyilkosságot követte el 1988-ban Hajagos Tóth Imre és két társa. Tizenegy ember halt meg miattuk.
Bizarr művészet - ezt a címet viseli sorozatunk, melyben világhírű alkotók (legyenek azok írók, festők vagy épp színészek, zenészek) megdöbbentő, megbotránkoztató, sokszor sötét titkairól rántjuk le a leplet. Közel száz évvel ezelőtt...
A rossz kerítések, a kukák csalogató tartalma és a rendezetlen kert okolható azért, hogy egyre több vaddisznóval találkozhatunk egy- egy fővárosi kerületben. A vadászok folyamatosan gyérítik az állományt, másnak szigorúan tilos végezni velük!
Ki ne szeretne télvíz idején egy napsütötte, meleg helyen lenni? Péter Csilla úgy döntött, hogy megvalósítja az álmát, és egy iskolatáskányi motyóval indult útnak Ázsiába.
A sussexi hercegné kirepült az aranykalitkából. Megszabadult a kötöttségektől, és új életet kezdett Kanadában. Harry mindenben követi imádott feleségét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.