Évekre bezárták egy elmegyógyintézetbe, csak mert összekeverték valakivel

Évekre bezárták egy elmegyógyintézetbe, csak mert összekeverték valakivel

kártérítés
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 07. 20:30
Hiába mondta, hogy nem az, akinek hiszik, csak még több gyógyszerrel tömték, mondván: tévképzetei vannak.
Bors

Több mint két és fél évet töltött el egy elmegyógyintézetben, kényszergyógyszerelés alatt egy férfi, aki mindvégig állította: nem az, akinek hiszik. Mivel az orvosok meg voltak róla győződve, hogy a tényszerképzetei miatt hangoztatja, hogy egy másik ember, csak még több szert tömtek belé. 

Joshua Spriestersbach nem kevesebb mint két év nyolc hónapig volt egy hawaii elmegyógyintézetben. A hajléktalan férfit még 2017-ben vitték be. Azt hitte, azért, mert az utcán alszik. Később azonban kiderült: drogügyek miatt. A dolog szépséghibája csupán annyi volt: az említett kábítószerrel kapcsolatos bűnöket egy Thomas Castleberry nevű férfi követte el, a rendőrök pedig meg voltak róla győződve, hogy a hatóságok előtt már 2006 óta jól ismert Castleberryt kapták el.

Spriestersbach hiába hangoztatta, hogy nem az, akinek hiszik, téveszmésnek bélyegezték és kényszergyógyszerelésre ítélték. Sem az orvosai, sem a saját védőügyvédje nem hitt neki, míg végül 2020 januárjában valaki vette a fáradtságot, hogy végighallgassa őt, majd pár telefonhívással és Google-kereséssel kiderítse: az igazi Thomas Castleberry 2016 óta egy alaszkai börtönben ül.

Joshua Spriestersbach mindössze fél dollárral a zsebében szabadult.

A férfit egy jogvédő szervezet karolta fel, ők indítottak kártérítési pert a közelmúltban. Ha nem teszik, talán Joshua története soha nem kerül a nyilvánosság elé. 

A vádiratban kiemelik: érthetetlen az egész eset, hiszen egy egyszerű ujjlenyomat-ellenőrzéssel megelőzhető lett volna a szerencsétlenül járt férfi kálváriája, azaz a hatóságok kétségtelenül hatalmasat hibáztak – számolt be minderről a The Guardian.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.