Vérfagyasztó, mivel indokolta a sorozatgyilkos nő, hogy hét férfit is kivégzett

Vérfagyasztó, mivel indokolta a sorozatgyilkos nő, hogy hét férfit is kivégzett

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 08. 21:00
Egyetlen év leforgása alatt végzett áldozataival a nő, aki a gyilkosságok után meg is indokolta tettét.
Bors

Amikor a kivégzése előtt egy újságíró rákérdezett, hogy ő ölte-e meg az áldozatokat, a sorozatgyilkos nő tényszerűen csak annyit felelt: 

persze, hogy én tettem.

1989. november 30. és 1990. november 19. között nem kevesebb mint hét férfival végzett hidegvérrel egy akkor a harmincas éveiben járó prostituált az Egyesült Államokban. Aileen Wuornost pár hónappal később kapták el a zsaruk, majd hat gyilkosságot rábizonyítva – a hetedik holttest máig nem került elő – haláéra ítélték, 2002. október 9-én pedig ki is végezték.

Wuornos a tárgyalásán azt állította: mindegyik áldozata megerőszakolta vagy meg akarta erőszakolni, és ő csak önvédelemből végzett velük, a halálsoron, nem sokkal a kivégzése előtt azonban már egész más, jóval vérfagyasztóbb indokot emlegetett a dokumentumfilmes Nick Broomfieldnek.

Amikor Broomfield kérdőre vonta, miért tette, tényszerűen, érzelemmentesen csak annyit felelt:

Elmondom neked. Azért, mert a zsaruk hagyták, hogy megöljem őket. Érted?

A válasz – érthetően – nem csak a filmest sokkolta, de szinte kivétel nélkül mindenkit...

Megzavarodott a rácsok mögött

Nick Broomfield egyébként a hidegvérű gyilkos életének utolsó időszaka kapcsán elmondta: ekkorra a nő láthatóan megkattant némiképp a börtönben. Azt hitte, hogy valamiféle eszközzel irányítják az elméjét a rácsok mögött, paranoiás volt, hangokat hallott. Úgy gondolta, a halála olyan lesz, mint valamiféle felsugárzás a Star Trekben, és valamilyen űrhajóra jut ezután.

– Ezen a szinten úgy érzem, embertelenség volt kivégezni – nyilatkozta később a dokumentumfilmes. 

Oscart hozott Theronnak

Egy évvel a kivégzését követően film született Aileen Wuornos ámokfutásából. A Monster főszerepéért Charlize Theron 2004-ben megkapta a legjobb színésznőnek járó Oscar-szobrocskát.

(Via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.