
Blake Ellender Brown 1987. augusztus 25-én született Los Angeles-ben, Tarzana városrészben. Édesapja Ernie Lively színész és rendező, édesanyja Elaine Lively ügynök. A színésznőnek egy bátyja Eric és három féltestvére van, Lori, Robyn és Jason.
Gyermekkorában szülei színjátszókörébe járt, mivel nem akarták bébiszitterre bízni.
A Burbank High School tanulója volt, ahol a végzős évében forgatta első nagyobb filmszerepét, a Négyen egy gatyában című alkotást.
2007-ben egy párt alkotott Penn Badgley színésszel, akibe a színésznő A pletykafészek forgatásain fülig beleszeretett.
Kapcsolatukat 2008 májusában vállalták fel a nyilvánosság előtt.
2010-ben a színésznő és Penn Badgley a szakítás mellett döntöttek.
Nem sokkal később rövid ideig Blake Lively Leonardo DiCaprio-val randizott.
2012-ben összeházasodott Blake Lively Ryan Reynolds színésszel, akivel a Zöld Lámpás forgatásán ismerkedett meg. 2024 decemberében Blake Lively szexuális zaklatással vádolta Justin Baldoni-t, amelyből hatalmas botrány kerekedett. A Blake Lively botrányt még a HBO is feldolgozta.
2014. december 16-án Blake Lively életet adott első gyermeküknek, akit James-nek neveztek el.
2016. szeptember 30-án megszületett második gyermekük, Inez.
2019. október 4-én megérkezett a család harmadik gyermeke: Betty.
2023. február 12-én megszületett Olin.
1998-ban apja rendezésében szerepelt a Sandman című filmben.
2005-ben Bridget szerepét játszotta a Négyen egy gatyában című filmben.
2006-ban a Felvéve című vígjátékban és a Simon mondja című horrorban tűnt fel.
2007-ben a Elvis és Anabelle című filmben bulimiás lányt alakított.
2007-től 2012-ig a The CW csatorna Gossip Girl – A pletykafészek című sorozatában ő formálta meg Serena van der Woodsen-t, amely világhírnevet hozott számára.
2008-ban bemutatták a Négyen egy gatyában 2. című filmet.
2009-ben a Pippa Lee négy élete című filmben Robin Wright fiatalabb énjét játszotta.
2010-ben Ben Affleck rendezésében, a Tolvajok városában egy drogfüggő nőt alakított.
2011-ben a Zöld Lámpás című szuperhősfilmben Carol Ferris szerepében láthatta a közönség.
2012-ben Oliver Stone Vadállatok című bűnügyi filmjében szerepelt.
2015-ben Blake Lively az Adaline varázslatos élete főszereplője volt.
2016-ban A zátony című thrillerben játszott.
2018-ban Paul Feig rendezésében, az Egy kis szívesség című filmben Anna Kendrick és Henry Golding partnere volt.
2020-ban a The Rhythm Section főszereplőjeként volt látható.
2024-ben Blake Lively a Deadpool és Rozsomák egyik szereplője volt.
Ugyancsak ebben az évben szerepelt a Velünk ér véget című drámában.
2025-ben a Még egy kis szívesség-ben tűnt fel, Emily Nelson szerepében.
2025-ben a színésznő a Lively vs. Baldoni című dokumentumfilmben beszél az év legnagyobb hollywoodi botrányáról, amely közte és Justin Baldoni között robbant ki.
1998 - Sandman - Trixie / Fogtündér
2005 - Négyen egy gatyában - Bridget Vreeland
2006 - Simon mondja - Jenny
2006 - Felvéve - Monica Moreland
2007 - Elvis és Anabelle - Anabelle Leigh
2007- Gossip Girl – A pletykafészek - Serena van der Woodsen
2008 - Négyen egy gatyában 2. - Bridget Vreeland
2009 - Szeretlek, New York - Gabrielle DiMarco
2009 - Pippa Lee négy élete - Pippa Lee fiatalon
2009 - Saturday Night Live - önmaga
2010 - Tolvajok városa - Kristina Coughlin
2011 - Zöld Lámpás - Carol Ferris
2011 - Hick - Glenda
2012 - Vadállatok - Ophelia „O” Sage
2015 - Adaline varázslatos élete - Adaline Bowman
2016 - A zátony - Nancy Adams
2016 - Café Society - Veronica Hayes
2017 - Csak téged látlak - Gina
2018 - Egy kis szívesség - Emily Nelson / Hope McLanden és Faith McLanden
2020 - Ritmusszekció - Stephanie Patrick
2024 - Képzeletbeli barátok - Oktocica
2024 - Deadpool & Rozsomák - Wanda Wilson / Lady Deadpool
2024 - It Ends With Us – Velünk véget ér - Lily Bloom
2025 - Még egy kis szívesség - Emily Nelson / Hope McLanden / Charity McLanden
2008 - Newport Beach Film Festival - Az év felfedezettje
2008 - Teen Choice Awards - Legjobb drámai sorozatszereplő
2008 - Teen Choice Awards - Legjobb női felfedezett
2010 - National Board of Review - Legjobb szereplőgárda
2010 - Washington D.C. Area Film Critics Association - Legjobb szereplőgárda
2011 - Teen Choice Awards - Legjobb drámai sorozatszereplő
2017 - People’s Choice Awards - Legkedveltebb drámai filmes színésznő
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.