Az Apák Napját az Egyesült Államokban tartották meg először, de már sok országban elterjedt ünnep, így hazánkban is, minden évben június harmadik vasárnapján emlékezünk meg az apukákról.
Kilencszer szúrta meg válófélben lévő felesége barátját egy férfi Budapesten, életveszélyes sérüléseket okozva. A BRFK nyomozói két és fél órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
Levendulás csokoládé, levendulaszörp, levendulás tea, levendulaolaj, a Tihanyi Apátság szerzetesei más-más napokon máshogy szüretelik a különböző termékeikhez a növényt. A levendulás sörhöz hétfőn kaszálják a virágot.
Az emberek jogait az online térben is meg kell védeni, ehhez gyorsan kell lépni, és az Európai Uniónak példát kell mutatnia - mondta Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn az Országházban.
Teljes szélességében lezárták a rendőrök az 54-es számú főutat hétfőn reggel Kecskemét közelében, miután egy személyautó és egy kisteherautó ütközött össze - közölte a rendőrség honlapján a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság....
A húszas éveikben járó fiatal felnőttek voltak a vasárnap este felfedezett szegedi kettős emberölés áldozatai - értesült a helyszínen hétfőn az MTI tudósítója.
Egy igencsak meghökkentő dolgot művelnek mostanában a nők az uborkával. Az eddig is köztudott volt, hogy ez a zöldség valóságos csodákra képes és a szervezetre gyakorolt hatása is fantasztikus, de a Tik-Tok-on most egy teljesen új oldalát...
Hétfő reggel 8 órától országosan életbe lépett a vörös kód, mert az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján a következő napokban a napi középhőmérséklet meghaladja a 27 Celsius-fokot - jelentette be az Emberi Erőforrások...
A koronavírus újfajta mutációját azonosították az indiai Mahárástra államban, a vírusvariáns a delta plusz nevet kapta - írta hétfőn a The Hindustan Times című napilap.
Szlávik János a Magyar Televíziónak adott nyilatkozatában nemrég kiemelte: sokkal gyorsabban terjed az indiai variáns, mint az eredeti kínai koronavírus, vagy a brit mutáns.
A világon 178 433 377 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 864 702 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint.
Elfogatóparancsot bocsátott ki a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya Dr. Vitális Dániel Attila ellen. A 28 éves férfi megalapozottan gyanúsítható több emberen elkövetett emberölés bűntettével.
Hónapokig adagolt altatókat és nyugtatókat az idős nőnek a gyanúsított azért, hogy az asszony érdi házát megszerezze. Majdnem elkövette a szörnyűséget, azonban a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján az NNI nyomozóinak sikerült...
Egy ember meghalt, és húszan megsérültek abban a pénteki, közúti balesetben ahol egy kisteherautó és egy menetrend szerint közlekedő volánbusz ütközött Mezőörs belvárosában. A szerencsétlenség még pénteken történt,...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.