Nyugodtan vehet tojást húsvétra, csak mosson alaposan kezet, miután a helyükre rakta őket. Pár dolgot azonban most figyelembe kell venni a koronavírus miatt.
A kormány célja, hogy megtartsa a munkahelyeket a koronavírus-járványban, és azok helyett, amelyek megszűntek, újakat teremtsen - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az egész világgal ellentétben a svéd kormány gyakorlatilag nem törődik a koronavírussal, útjára engedte a járványt. A Svédországban élő magyarok aggódnak, mi lesz velük.
Tízpercenként tűnik fel a tévé képernyőjén, beköltözött a nappalinkba Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A koronavírus-járvány elleni védekezés arcaként praktikus tanácsokkal lát el mindenkit.
A hazai szövetség kéthetes edzészárlatot rendelt el, az uszodákra lakat került. Wladár Sándor, a sportágat irányító testület elnöke szerint senki sem követett el hibát.
"Már látjuk a fényt az alagút végén" - hangoztatta az amerikai elnök a Fehér Házban vasárnap este, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket irányító munkacsoport szokásos sajtókonferenciáján.
New York egyik állatkertjének több nagymacskája is megfertőződött a koronavírussal - jelentette be az amerikai szövetségi agrárminisztérium (USDA) közleményben vasárnap este. Ez az első eset, hogy tigrisnél és oroszlánnál kimutatták a vírust.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 744 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb négy idős krónikus beteg, és 67 főre emelkedett a gyógyultak száma...
Kórházba szállították vasárnap Boris Johnson brit miniszterelnököt, akiről tíz napja állapították meg, hogy az új típusú koronavírus okozta betegségben szenved.
Rózsaszínbe öltözött a Fülöp-szigeteken Palawan egyik felkapott strandjának hatalmas vízfelülete, miután a medúzák kihasználták azt, hogy a világ minden részéből korábban idesereglő turisták eltűntek a vízpartokról.
A koronavírus-járvány bizony idén tavasszal még az ünnepeinkre is rányomja a bélyegét. A húsvét sem kivétel ez alól. Talán emiatt nagyobb hangsúlyt kapnak majd a nagypéntekhez, húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kapcsolódó hiedelmek...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.