Húszmillióért árultak újszülötteket a szakklinika dolgozói: borzalom, mit műveltek 13 csecsemővel

Húszmillióért árultak újszülötteket a szakklinika dolgozói: borzalom, mit műveltek 13 csecsemővel

Kijev
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 17. 19:25
Újszülött gyermekekkel kereskedő bűnszervezetet leplezett le az ukrán rendőrség Kijevben - adta hírül kedden Ihor Klimenko országos rendőrfőnök a Facebookon.
Bors

Klimenko szavai szerint mintegy 70 ezer dollárért (20 millió forint) árulták az újszülötteket az egyik kijevi szakklinikán külföldieknek. A szervező a klinika vezetője volt, akinek külföldiek hajtották fel a klienseket.

Fiktív házasság, gyerekről való lemondás

Az illegális ügyleteket úgy valósították meg, hogy külföldi férfiak fiktív házasságot kötöttek ukrán nőkkel, majd béranyát fogadtak. A megszületett gyermekről az ukrán nők rendre lemondtak, az „apák” pedig magukkal vitték az újszülötteket külföldre, egy kelet-ázsiai országba. A rendőrfőnök nem közölte, hogy melyik országba vitték ki a gyermekeket.

A nyomozók Klimenko szavai szerint két évre visszamenőleg dokumentálták az eseteket. A hatóságok megakadályozták három újszülött kivitelét az országból, és átadták őket a gyermekvédelmi szolgálatnak.
Legalább 13 gyermeket viszont már eladtak és kivittek Ukrajnából – tette hozzá a rendőrfőnök.

Több hasonló szervezet is lehet

– Meggyőződésem, hogy nem ez az utolsó ilyen bűnszervezet, mert az ukrán jogszabályok túlságosan megengedőek ebben a kérdésben. Nagyon vékony ugyanis a határ a béranyaság és a gyermekkereskedelem között – mutatott rá Klimenko. Hangsúlyozta, hogy a törvényhozóknak kell lépniük ennek visszaszorítása érdekében.

– A kérdés szigorúbb jogi szabályozása nélkül nem tudjuk teljesen megakadályozni, hogy ukrán gyerekeket külföldre adjanak el – fogalmazott Klimenko.

Ukrajnában – ahogy a rendőrfőnök is rámutatott – meglehetősen gyakran fordul elő hasonló eset. Az UNIAN hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a hatóságok április végén lepleztek le, szintén az ukrán fővárosban, egy szervezetet, amely úgyszintén újszülötteket adott el külföldieknek, ugyanezzel a módszerrel, azaz fiktív házasságkötéssel és béranya felfogadásával.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.