Anális szexre kényszerítette saját kislányát, Noémit K. István. A férfi éveken át erőszakoskodott gyermekével, ami egy idő után már nem elégítette ki beteges vágyait, a lány barátnőivel is szexuális kapcsolatot létesített. Lakhelyükön,...
Kedves Ferenc szakított Debreczeni Zitával. A milliárdos üzletember nagyvonalú búcsúajándékkal lepte meg Zitát: egy sötétszürke Audi TT-t, valamint egy nagyobb összeget kapott, amelyből lakást vehet magának az egykori Bajkeverő.
A madarak 96 százaléka monogám kapcsolatban él, vagyis egész életére egy párt választ magának. A pingvinek és a gólyák is szép példái annak, hogy az egyedek több fészekaljat is képesek felnevelni úgy, hogy nem lépnek félre. Némi...
Amerika a lehetőségek hazája még azok számára is, akiket üldöz a balsors. Mert ha már teljesen kilátástalannak is érzi a helyzetét az elhagyott vőlegény, az özvegyen maradt tolvaj-feleség, a megsütött macska gazdája, még mindig ott...
Szégyenteljes, viszolyogtató hét van a hátunk mögött. Ha volt még eddig egy kicsinyke súlya annak, hogy Magyarországon demokratikus felhatalmazás alapján működő intézmények vannak, ettől a héttől ez a súly elenyészett. Az a szégyenteljes,...
Információink szerint Bajnai Gordon gazdasági miniszter a kormányfői poszt
legújabb várományosa, legalábbis az MSZP tegnapi elnökségi ülésének délutáni
felvonásán az ő neve ismét felmerült. Délelőtt még Bokros Lajosban,<br...
Benyújtotta lemondását Gyurcsány Ferenc a pártelnöki posztról - erősítette meg a hírt az MTI-nek. Az elnökségi ülésről távozó politikust a rendőrségnek kellett megvédenie az árpádsávos zászlókkal felszerelt tüntetőktől
Hol kóborol álmaim hercege a fehér lován? Sok lány így ábrándozik és évekig várja azt a pasit, aki igazán megdobogtatja a szívét, akivel el tudná képzelni az életét. Nos, brit kutatók szerint a nagy ő átlagosan 11 év után érkezik...
Biztosan Galgóczy László káromkodik hazánkban a legjobban és erről papírja is van. A nyelvészprofesszor évtizedek óta kutatja a magyar szitokszókincset, amely világszerte híres, témaköre mégsem fejlődik igazán: Isten, családtagok, testrészek...
Bejelentette az MSZP elnöki tisztségéből történő lemondását Gyurcsány Ferenc, akit a szocialisták kongresszusa a múlt héten választott újra e tisztségében, miután közölte távozását a miniszterelnöki pozícióból.
Csoda történt Körmöczi Gáborral, aki sok ezer voltos áramütést szenvedett a horgásztó partján. Százból egy ember éli csak túl, ha magasfeszültség járja át. A kómából is felébredt, amire még kevesebb esélyt adtak az orvosok. Átértékelte...
Hamis ezoterikus ígéretekkel csalt ki pénzt hiszékeny áldozataitól Malvina. Az asszony jósnőnek adta ki magát, és több családot azzal hitegetett, ha ékszereket és élelmiszert adnak neki, leveszi róluk az átkokat, rontásokat és az elromlott...
Tisztességtelen, erkölcstelen és becstelen – csak ezt tudta ismételgetni Fodor Mariann, miután átvette a távmunkaként, tízezer forintért kikézbesített „megbízatását”. Az asszony ugyanis csak úgy kereshetne pénzt, ha ő...
Halálos beteg Barack Obama amerikai elnök bátyja. Az üzletembert csütörtök éjjel szállították rohammentők kórházba. Az előzetes vizsgálatok alapján kolerában szenved. Az elnök annak ellenére, hogy rettenetesen aggódik féltestvéréért,...
Holnap hajnalban kezdődik a 2009-es nyári időszámítás, ami egészen október 24-ig fog tartani. Aki igazán precíz akar lenni, az vasárnap pontban hajnali kettőkor állítsa előre, vagyis három órára időmérőjének mutatóit.
A Bors úgy tudja, hogy a hatéves Csorba Bianka öt elkövetőt látott azon az éjjel, amikor édesapját és öt éves testvérét agyonlőtték. A menekülő kislányt szintén több lövés érte a hátán, és a támadók ellőtték a gyűrűsujját...
Bokros, vagy előrehozott választás. Tegnap esti álláspont szerint ez a két lehetőség jöhet szóba a végképp nevetségessé váló, több, mint egy tucat jelöltet felvonultató kormányfő-választási bohózatban.
Ahhoz képest, hogy a minap egy újbelgrádi lakótelepen látni vélték Ratko Mladicsot, a boszniai szerbek egykori véreskezű katonai főparancsnokát, most az a hír röppent fel: Kenyában ül egy börtönben.
A másfél hónapos csöppség arcát pörsenések lepték el, szeme bepirosodott, az anyatejet is elutasította. A halálra vált szülők elképzelni sem tudták, mi baja lehet agyonféltett kicsinyüknek
Hazánkban elsőként Debrecen Főnix Csarnokban április 25-26-án vendégszerepel a Disney Live Mickey’s Magic Show, mely nevében is tükrözi, hogy ismét egy varázslatos estét tölthetünk kedvenceinkkel.
Egy új eljárásnak köszönhetően örökre megszüntethető a verejtékezés. Az apró műtéti beavatkozással könnyen megoldható a probléma, ráadásul az eddigi kezelések mellett ez a technika bizonyul a legkevésbé veszélyesnek.
Csinosak, okosak és nagy hatalmuk van. Ez a közös azokban, akiket egy angol internetes oldal a világ legszexibb politikusnőiként mutatott be. A Bors az ötvenes listából szemezgetett.
Egyre feszültebb a helyzet a régióban Kim Dzsong Il, észak-koreai diktátor miatt. Riadókészültségbe helyezték a japán hadsereget, mivel Észak-Korea rakétakísérletre készül.
Ijesztő hatásai mellett megfontolt pénzköltésre sarkallja az embereket a gazdasági válság. Apró trükkökkel és egy kis odafigyeléssel szép összeget takaríthatunk meg. Megkérdeztük Olvasóinkat, akik hathatós cseleket javasoltak a költségcsökkentés...
Csoda történt Körmöczi Gáborral, aki sok ezer voltos áramütést szenvedett a horgásztó partján. Százból egy ember éli csak túl, ha magasfeszültség járja át. A kómából is felébredt, amire még kevesebb esélyt adtak az orvosok. Átértékelte...
Tegnapelőtt meghalt Ocskay. Tavaly Kolonics. Korábban pedig Fehér Miki, Bánka, a kis Dárdai és még sajnos sorolhatnánk. Fiatalok voltak, tehetségesek, s mindegyiket elvitte a szíve. Közös az is mindegyik esetben: az orvosok feltették a kezüket,...
Dárdai Balázs, Fehér Miklós, Kolonics György és Ocskay Gábor. Erős, fiatal férfiak, akiket a szívük vitt a halálba. A megdöbbentő tragikus esetek kapcsán szomorúságtól elcsukló hangon kérdezzük, hogy „Miért pont ők?”,...
Ha nem is hollywoodi produkcióra, de egy hazai mozifilmet el tudna képzelni történetéből Kaiser Ede. A móri mészárlásért jogerősen elítélt férfi már nagyon várja 19 nap múlva kezdődő perújítási tárgyalását. Elvégre ő jogerősen,...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.