Elvesztette az elvesztett háza miatt indított polgári pert, majd magánnyomozásba kezdett Szlovák Andrea. Eredményeit megmutatta a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon, ahol büntetőeljárás indult. A lakásmaffia-ügy átkerült Dunaújvárosba,...
Egy hét alatt négy városba látogat el a miniszterelnök – azt azonban titkolják, melyek ezek. Ezeken a helyszíneken – ahová elkíséri őt több miniszter és az MSZP-frakció is – a régiók fejlesztéséről és az elkövetkezendő...
Halálfélelmet élt át a tiszakécskei diszkóban Tibor (23), és Zsolt (25). A két törteli fiú közül Tibor fejéhez pisztolyt szorítottak és többször meghúzták a ravaszt. Nem tudhatta, hogy töltetlen a fegyver, amelynek kakasa többször is elcsattant.
Hiába volt a felfokozott várakozás, mégsem hirdetett ítéletet első fokon a Kulcsár-ügyben Varga Zoltán. Ám a bírónak volt elég dolga, hiszen a kijelölt tárgyalóteremből ki kellett küldenie a sajtót, mert a 24 vádlott és védőik egyébként...
Idén egyszer kikaptunk, majd döntetlent értünk el Montenegró ellen. Ideje volt hát győzni! Nos, a legutóbbi két ötkarikás tornán első helyezett Kemény Dénes szövetségi kapitány férfi vízilabda-válogatottja tegnap elődöntőt nyert....
Jókedvűen, felszabadultan készült Sz. Dézi élete utolsó találkozójára. A fiatal modell halála előtt pár órával egy bevásárlóközpontban találkozott későbbi feltételezett gyilkosával, Török Adriennel, akitől barátai szerint egyáltalán nem félt.
A 14. volt a legérzelmesebb napja az olimpiának a mi szempontunkból. Egyrészt ekkor született meg az első magyar arany a kenus Vajda Attila révén, másrészt a Kolonics György tragikus halála miatt összetérdelt kenupáros, az egy hónapos felkészülés...
Zaller Tibor feljelentette Schobert Norbit. A stylist vádja szerint a fitnessguru halálosan megfenyegette őt telefonon. A rendőrség megerősítette a feljelentést tényét, Norbi azonban nem élt a lehetőséggel, hogy megvédje saját magát.
Bárhol jár a nagyvilágban, azonnal körbefogják és autógrammokat osztogat A mátészalkai Donka Szilárd a portugál Christiano Ronaldo hasonmása. A közelmúltban a Kanári szigeteken egy hasonmásversenyen győzött, ezer dollár volt a jutalma.
Folytatódik a vita, hogy Michael Pheps jogosan nyerte-e meg a 100 méteres pillangóúszást. Emlékezetes, a Pekingben nyolc aranyérmet szerző amerikai egy századdal verte a végig vezető Milorad Csavicsot, de egész Szerbia úgy látta, kedvencük...
Túl van már a tiszteletére rendezett, pestszentimrei utcabálon Fodor Zoltán. A 84 kg-os súlycsoportban ezüstérmet szerző birkózó nagyon büszke a helyi klubtól kapott díszplakettjére. Tegnap jó fiú volt, besegített a családnak és a haveroknak.
Hiába gyűjtött dollármilliókkal többet, és hiába sokkal népszerűbb a fiataloknál Barack Obama, most a felmérések szerint mégis ö tponttal megelőzi őt riválisa, John McCain az amerikai elnökjelöltek harcában.
Furcsábbnál furcsább névötletekkel álltak elő a látogatók a pécsi állatkertben, ahol a május 22-én született vízilóbébinek kerestek méltó nevet. Végül a látogatók szavazata alapján Buboréknak hívják a mára egy mázsásra nőtt apróságot.
A Balaton déli partjának második legjobb strandja a balatonlellei Napfény: csak a siófoki előzi meg – ez a nyaralók között az általános vélemény. A Bors munkatársai szerint is ez az egyik legjobb part, annál is inkább, mert homokos,...
Aranyértmet szerzett Vajda Attila kenu 1000 méteren, a pekingi olimpia kajak-kenu döntőinek második futamában. Attila a hajrában több mint egy másodpercet vert a spanyol David Cal-ra.
Gulyás György első helyezést ért el a németországi Lüsse-ben megrendezett vitorlázó repülő világbajnokságon. A 43 éves György 130 pilóta közül lett a legjobb.
Ember legyen a talpán, aki kiismeri magát a Kulcsár-ügyben. A Bors mégis megpróbálta kimazsolázni, mi az, ami biztosnak tűnik, kik azok, akik ott lesznek a Fővárosi Bíróság tárgyalótermében vádlottként, és miként robbant ki a botrány....
A felismerhetetlenségig összeégett az áldozatok negyede a szerda esti madridi légikatasztrófában. A holttesteket a reptér melletti vásárcsarnokba szállították, ott próbálják meg azonosítani a hozzátartozók segítségével. Mindössze...
Irigyelte Török Adrienn barátnője zürich-i munkáját: Sz. Dézi alkalmanként nagy összegekkel tért haza pár hetes svájci túráiról. Információink szerint a lány viszont nem akart osztozni helvét aranybányán, ez lett a veszte.
Óriási lehetőséget hagyott veszni a magyar női kézilabda-válogatott. Tóth Tímeáék ma bemasírozhattak volna a pekingi fináléba. Ehhez csak egy kicsit kellett volna pontosabban, bátrabban, lelkesebben játszani...
Lóvá tették Balogh Gábort és Horváth Viktort a kínai lovak. A két éremesélyesként is emlegetett öttusázó az első három tusa után meglehetősen szerényen szerepelt – előbbi 15. utóbbi a 7. helyen állt –, ám még reménykedhettünk...
Tony Blairre alig lehet ráismerni. A volt brit miniszterelnök ugyanis 10 kilót dobott le magáról, igen rövid idő alatt. Blair cáfolja azon sajtóértesüléseket, miszerint súlyos betegséggel küzdene. Állítja: gyümölcsdiétának köszönheti...
Kíméletlenül dolgoztatták és törött lábbal versenyeztették Moneyrain-t, az öt éves telivért. A ló kis híján belepusztult a mérhetetlen megpróbáltatásba.
Ritkán látható nagy csata után veszítette el a bronzéremért vívott meccset a magyar női vízilabda-válogatott. Az ausztrálok az utolsó másodpercekben, egy szinte már megnyert mérkőzés végén egyenlítettek, s a hosszabbítás után, ötméteresekkel...
Szombaton rendezik meg a kajak-kenu versenyek 500 méteres döntőit, ekkor száll vízre Kovács Kati egyesben és a Janics Natasa, Kovács Kati páros is. A két aranyesélyes egység közül Kovács Kati a középfutamok során megszabadult egyik legnagyobb...
Montenegróval mérkőzhet meg a magyar férfi vízilabda válogatott az olimpiai döntőbe jutásért, miután az Európa-bajnok a negyeddöntőben 7-6-ra legyőzte az esélyesebbnek tartott világbajnoki címvédő horvátokat.
A német pénzügyminiszter, Peer Steinbrück halálosan unja magát a kormányülések alatt – hogy elüsse az időt, kedvenc időtöltésének, a sakknak hódol – vallotta be maga az érintett. A politikust a kancellár, Angela Merkel is megfedte...
A férfi kajakosoknál a nagy létszámú mezőny miatt nem lehetett bejutni egyből a döntőbe 500 méteres egyesben, így Vereckei Ákos is középdöntőre kényszerült.
A perthi bíróság úgy határozott, hogy kiadható Magyarországnak a háborús bűnökkel vádolt Zentai Károly. A The Australian című lap internetes kiadásában azt írja, hogy a bírósági döntés után őrizetbe helyezték a 86 éves Zentai Károlyt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.