Elvadult kutyafalkákon, az erdő-mező vadjain, forgalmas sztrádákon, kóbor állatokra leső vadászokon kell keresztülverekedje magát Thor, a gyönyörű belga juhász. Az eb gazdáját kórházban kezelték, Thort addig egy miskolci ismerős őrizte....
Egyre több magasabb pozícióban dolgozó férfi nyúl italhoz és gyógyszerekhez a kritikus gazdasági helyzetben – állítja a toxikológus. Tehetős vállalkozók, orvosok, ügyvédek, kiskereskedők hajigálják magukba a nyugtatókat, altatókat,...
Negyed óra: ennyi időre van szüksége egy nőnek ahhoz, hogy kiválassza, milyen ruhát vesz fel aznapra. Egy felmérésből kiderült, hogy a gyengébbik nem átlagosan 287 napot tölt az életéből a gardrób előtti válogatással. Az öltözködési...
Háromezer paklira tett szert harminc év kutató- és gyűjtőmunkával Jánoska Antal. Kollekciójában százéves különlegességek, kézzel festett indiai lapok, kerek és ovális alakú kártyák egyaránt szerepelnek. Sőt, a Bors Póker több lapjával is rendelkezik.
Három, a közvélemény számára teljesen ismeretlen jelölt közül választ elnököt a hétvégén a Szabad Demokraták Szövetsége. A Bors bemutatja, ki is valójában Badacsonyi Szabolcs, Retkes Attila és Weinek Leonárd.
A világon semmire sem emlékszik F. László (55) abból, hogy kis híján kivégzett egy férfit a bögrecsárdában. „Se kép, se hang” – mondta tegnap a férfi, akit a zsaruk a bűncselekmény után félmeztelenül találtak meg egy erdőszélen.
) Több ezer jobbikos tüntet majd szombat délután a Szabadság téren. Ellőtte nem sokkal ellentüntetők veszik birtokba a terete, ezért félő, hogy balhé lesz. A Jobbik választmányi elnöke szerint nem tudnak minden szimpatizánsukért felelősséget...
Tovább nyomoz a rendőrség a Bugyinkó fiúk ügyében: azt ugyanis még nem sikerült tisztázniuk, hogyha nem ölték meg az anyjukat, akkor kinek a vére borította pilismaróti házuk konyháját. Józsefet ráadásul hatóság félrevezetésével...
Gáspár Győző közleményben tudatta a Borssal, hogy családjával egyetemben visszavonult a nyilvánosságtól. Egyelőre nem tudni, hogy ez hány órára, napra, hétre, hónapra vagy évre szól, de az tény, hogy tegnap valóban nem tudtuk megszólaltatni Győzikét.
Valószínűleg utoljára turnézik Európában B.B. King, a nyolcvanhárom éves blues-uralkodó. A One More Time Tour keretien belül július 16-án a magyarországi közönség is élvezheti korszakalkotó gitárjátékát és generációkat felnevelő hangját
A Ponyvaregény és a Star Wars mozik csillaga megelégelte az internetes filmkritikusok névtelenségbe burkolt fröcsögéseit, és személyes találkozót ajánlott fel számukra, hogy - ahogyan a The Sun című bulvárlap fogalmazott- megoldást találjon...
Ki gondolta volna, hogy a gumiarcú nevettető, aki olyan klasszikusokkal okozott a világnak rekeszizom görcsöt, mint az Ace Ventura, a Kábelbarát, vagy az Én és én meg az Irén, hamarosan nagyapa lesz?
Különleges versenyen ért el világsikert két magyar csapat: a négy lány a hétvégén robottáncoltatásban lett világbajnok Grazban. A felöltöztetett gépek cigánykerekeznek, fejen állnak és ugrálnak, a kánkán és az ír sztepp is remekül...
Feledhetetlen élményeket ajánl egy üzletemberekből verbuválódott társaság újgazdag fiataloknak. Naponta 6 ezer dollárért (1,2 millió forintért) cserébe luxusjachtról gyilkolhatnak le szomáliai kalózokat. A pénzért cserébe fegyvert,...
Egy ausztrál fiatalember szívesen nézegette a Googler Earth internetes szolgáltatást. Egyszer csak rájött: a latin ABC összes betűjét "belerajzolták" az ausztrál tájba.
Haszontalan tervdokumentáció három milliárd forintért, húszmillió forint egy cég értékelhetetlen teljesítményéért, több tízmilliós elszámolási hiba - ez és egy rendőrségi nyomozás maradt a kormányzati negyed nagyívű beruházásából....
Mi lehet a boldog párkapcsolat titka? Rengeteg embert foglalkoztat ez a kérdés. A szexuálpszichológus úgy véli nagyon fontos a jó szex. Egy amerikai professzor azonban azt állapította meg, a harmonikus és hosszú kapcsolat legfőbb mozgatórugója...
Nem fogott kezet Silvio Berlusconival az USA elnöke, Barack Obama az olaszországi L' Aquilában. A G8 csúcstalálkozóra Moszkvából Róma érintésével érkező amerikai elnök - diplomatái szerint - a nagy sietségben egyszerűen nem vette észre...
Nevén szólítja mind a 38, szemre majdnem egyforma kutyáját az egyetlen magyar kopófalka gazdája, Capári Róbert. Az ebek vezére Napóleon, ő vezeti a falkát a vadászatokon - igaz, a vad szagát ánizs helyettesíti. A fura hobbinak van keletje:...
Információink szerint meg kell válnia Bajnai Gordonnak kormányfőként kapott ajándékaitól, így többek között a hokiválogatott mezétől és egy, még gazdasági miniszterként kapott üvegbikától is, melyek dolgozószobáját díszítik....
Gyilkosság miatt vették őrizetbe Bugyinkó Mihályt és az öccsét, Józsefet. A gyanú szerint leszúrták édesanyjukat, Ilikét. A rendőrök épp készültek felásni a pilismaróti erdőt, hogy megtalálják a holttestet, amikor az asszony épségben előkerült.
Egy randevú nem elég a Szerencse Istennőjével – több szerencsejátékos is kijelentette, ha tarolna a Bors Pókeren, a nyeremény egy részét sorsjegyre váltaná. Ez érthető is, hiszen így újabb és újabb izgalom és nyerési esély várna rájuk.
A kórházban tért magához az a 30 éves fiatalember, akit a BKV biztonsági őrei vertek meg a Forgách utcai metrómegállóhoz közeli alagútban. V. Tamás graffitiseket kísért el éjszaka, hogy fotókat készítsen róluk. A falfirkálókat azonban...
Boldogság és aggodalom kavarog Erős Antónia szívében, aki augusztusra várja két babáját. Az RTL Klub bájos híradósa tisztában van azzal, hogy cukorbeteg nőként nem teljesen veszélytelen számára a babavárás, éppen ezért mindent megtesz...
Ildikónak a 116 kilójával még – nagy szerencséjére – nem jelentkeztek egészségügyi problémái, de lelkileg totálisan padlót fogott tőle, pedig gyermekként olyan „madárcsontú” kislány volt. Aztán tini korában rohamos...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.