Egyre több jel utal arra: Michelle Obama tényleg terhes – írják vezető anyagaikban az amerikai lapok. A hétvégén készült fényképeken jól látszik, hogy a First Lady óriási szoknyával takarja gömbölyödő pocakját. A korábbi híresztelések...
Vallomást tesz ma a bíróságon D. Gábor, akit a csepeli kettős gyilkosság miatt tartanak fél éve előzetes letartóztatásban. Mint ismeretes: idén januárban pisztollyal végezték ki a Csepel-Sziget Szakképző Iskola vezetőjét, Takács Józsefet...
Szolid, de tisztes megélhetést biztosíthat egy családnak a Bors Póker 15 millió forintos főnyereménye. A jelenlegi gazdasági helyzetben nem érdemes költekezni, mert még alacsony életszínvonal mellett is 6 év alatt lehet nyakára hágni az...
Hol porig aláznak, hol pedig a csillagokat is lehozzák az égből az eladók és az ügyfélszolgálatban dolgozók. A legújabb felmérés szerint a pénzügyi szektor munkatársai a legkedvesebbek, ellentétben az állami hivatalban dolgozókkal, akik...
Kiverte a biztosítékot a ballószögi tanyavilágban élő között, hogy 4 napon belül háromszor is rablók támadtak a 73 éves Lajos bácsira. Ezért most azt tervezik a tanyasiak, hogy demonstrálni fognak a szerintük gyatra közbiztonság miatt.
*** Elmegy nyaralni a magyarok fele, de mindössze ötvenezer forintból tölt el egy hetet - mondjuk - a Balatonnál egy négytagú család - derül ki egy friss felmérésből. Az eredményre meglepő, hiszen ez az összeg jó esetben csupán a szállásra...
Súlyos zavargások robbantak ki a felerészben ujgurok lakta északnyugat-kínai területeken. Az összecsapásoknak 140 halálos áldozata van, több mint 800-an megsebesültek.
Számos rendőrségi tomfa, rádió adó-vevő és lábszárvédő: ez a szombati Magyar Gárdás-tüntetés hatósági tárgyainak veszteséglistája. A rendfenntartók felszereléseit a tüntetők ugyanis elcsenték, majd nemes egyszerűséggel bedobálták...
„Aput megtalálták, de anyu hol van” – kérdezgeti egyre az a 8 éves kislány a miskolci kórházban, aki szüleivel tragikus autóbalesetet szenvedett vasárnap, és édesanyja a helyszínen meghalt. Egy jogosítvány nélkül, gyorsan...
Jogszerűtlen lakásértékesítési ügyletbe keveredett és emiatt 7,5 millió forint megfizetésére kötelezte a Fővárosi Bíróság Geronazzo Máriát. A nagy szájú életművész ezért egy fillért sem láthat kemény munkával megszerzett gázsijából,...
Egyedülálló vállalkozásba kezdett egy bajai cég: a jövő évi választásokra készülve polgármester-jelöltek jelentkezését várják, és a 300 ezer forintos tandíjért cserébe tréningeket ígérnek. Ezt elvégezve ugyanis – állítják...
Nem mindennapi párost készül összehozni legújabb reklámkampányában az Armani divatház, a világ legbefolyásosabb hírességének választott, csodaszép Angelina Jolie a hírek szerint együtt pózol majd a legeladhatóbb sportolóval, a szobortestű...
Egy Új-Zélandi tinédzser anyja szexis fotóival akart zsebpénzhez jutni. Míg más normális gyerek inkább szégyellné, hogy a szülei pucérkodnak, a 18 éves Michael ezzel szemben semmi kivetnivalót nem talált benne, sőt úgy gondolta gyorsan...
Új hódolóval jelent meg Rihanna Függetlenség Napja alkalmából rendezett partin. Az énekesnő szinte teljesen fedetlen keblekkel jelent meg a klubban, így a jelen lévőknek az juthatott eszébe, hogy nemcsak az Egyesült Államok, hanem a saját...
Napokkal a G8-ak találkozója előtt újra földrengés rázta meg a találkozó színhelyét, a Rómához közeli L’Aquilát, Silvio Berlusconi azonban nem változtatja meg a helyszínt. Ráadásul az olasz kormányfő úgy döntött: felesége...
Egy lépéssel a cél előtt tört le Adriana cipősarka egy válogatáson, de a zsűri túltette magát ezen a szerencsétlenségen. Száz lány is pályázott a párizsi modellszerződésre, amit végül a magyar szépség nyert el.
Elkészült a grafika arról az egyelőre ismeretlen középkorú nőről, aki 1.1 millió forintot csalt ki egy idős férfitól Székesfehérváron. A nyugdíjas megette a csaló meséjét: mondván kamionja balesetet szenvedett, orvosra és műszaki...
Még a nyaralás idején sem hanyagolják Bors Póker játékunkat olvasóink. A Tisza parton és még a vízi járművekben is szorgosan vagdossák a royal flush lapjait, és még a fagyizóban is Gesztesi Károly mosolyog a gombócok mellé.
Tony Blair volt miniszterelnök monoklival a jobb szeme alatt vette át az India és Nagy-Britannia közötti kapcsolat javításáért megszavazott díjat Londonban.
Csodájára járnak az orvosok Indiában annak a fiúcsecsemőnek, aki egy szemmel született. A Kasturba Ghandi kórházban napvilágot látott csecsemőnek amúgy az égvilágon semmi baja sincs.
Semmit sem mond a rendőrség arról, hogy fél év elteltével hol tart a nyomozás Ophélie Bretnacher ügyében. A francia diáklány tavaly decemberben, rejtélyes körülmények között tűnt el, hónapokkal később testét a Dunában találták...
Ismét megvertek egy buszsofőrt Budapesten, ezúttal a 31-es járat vezetőjét a XVI. kerületi Állomás utcai megállónál. Két fiatal esett neki a buszvezetőnek, akinek felszakadt a szemöldöke. A BKV Zrt. minél hamarabb szeretné rendszeresíteni...
Az utóbbi hetekben naponta szakadt hazánkra trópusi jellegű vihar, számos helyen pusztító jégesőtől kísérve. Egyesek a klímaváltozást okolják, mások az emberiség bűneiről beszélnek, és a hamarosan elkövetkező világvégét vizionálják....
Kétszáz bombázó nő akar első lenni a Supersexy elnevezésű szépségversenyen. Már gőzerővel tartanak a válogatások, de a lányok az utolsó perceiket is kihasználták, hogy a legjobb formájukban álljanak a zsűri elé.
Cáfolja az eddig unalomig szajkózott tézist az ausztrál David Greening, szerinte ugyanis butaság az önmegtartóztatás és naponta kell összebújni a gyermekáldásra váró pároknak.
Mintegy kétszáz egyenruhás gárdista sorakozott fel a budapesti Erzsébet téren szombaton délután, hogy a Magyar Gárda feloszlatása ellen és a terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével gyanúsított...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.