Segítség! Hívjanak rendőrt! – sikoltoztak kétségbeesetten hétfő este a kecskeméti Balázs Csemege előtt. Bent eközben késsel szurkálta Balázs, a nyugalmazott rendőr Terikét, a nejét. Az asszonyt életveszélyes állapotban szállították...
Hosszú vénasszonyok nyarát és korán beköszöntő telet jósol a Bors népi időjárás előrejelzője, a Somló hegy lábánál élő Géza bácsi. Az öreg a napokban erősen kémleli az eget esténként, unokáinak mutatja a hulló csillagokat....
Két gyanúsított – a halálbrigádot vezető K. testvérek – DNS-e mutat azonosságot a romák ellen elkövetett merényletek helyszínein talált DNS-mintákkal. A Bors úgy tudja: K. Árpád és öccse, István vett részt az összes akcióban,...
Míg nyugaton bevált szokás, hogy a politikusok még ebédjüket is kampánycélokra használják fel, addig Magyarországon eddig nem fedezték fel a döntéshozók a gasztronómiában rejlő politikai reklám lehetőségét. Angela Merkel német kancellár,...
14 éves fiú vezette azt rendszám nélküli Honda Civicet, melyet gyorshajtás miatt meszeltek le a rendőrök a Fejér megyei Baracsnál, az M6-M8 autópálya közös szakaszán. A tininek nemhogy jogosítványa, de még személyi igazolványa sem volt.
Hihetetlen mázlijuk volt azoknak, akik épp akkor kalandoztak a Velence melletti Crown Plaza luxusszálló honlapján, amikor egy szoftverhiba miatt nem negyvenezer, hanem három forintért lehetett ott szobát foglalni. A hotel ugyanis állja a szavát,...
Eddig is tudtuk, hogy viszonylag keveset ér a fizetésünk nem csak a nyugatiakéhoz, jó néhány szomszédunkéhoz képest is, de ezt most jól a képünkbe is vágták! Az Eurostat felmérése szerint az unióban szinte mindenkit irigyelhetünk: húsz...
A lányokat elbűvöli, de a férfiak is alaposan megbámulják, amikor Kovács Miklós beül az Trabantjába és a gázra lép. A fiatalember imádja a járgányát, mindezt számlákkal is tudja bizonyítani: háromszor annyit költött rá, mint amennyiért...
Az augusztus 28-29-én megrendezésre kerülő Õszi Erotika Parádé rendhagyó produkcióval készül a pikáns erotika kedvelőinek. Judy Nero és Lévai Adrienn rendezésében egy különleges erotikus film forgatására készül a stáb, amelyet a...
Kié a legnagyobb tök? – kérdeztük Olvasóinkat, miután bemutattuk a Hegyi Miklós pázmándi kertjében nőtt óriásnövényt, ami 170 centiméteres átmérővel büszkélkedhet. Nos, kiderült, nem is az övé ígérkezik a legnagyobbnak, s...
Cs. István, a cigányok ellen elkövetett merényletek gyanújával letartóztatott, Koszovót is megjárt volt katona internetes fórumokon fedte fel gyilkos indulatait. Lapunknak nyilatkozó édesapja bízik fia ártatlanságában.
Egzotikus külsejű, a horvátországi szépségkirálynő választáson harmadik helyezett, magyar nyelven éneklő, ám Szlovéniában élő Andja Maric elhatározta, hogy meghódítja a magyar zeneipart Kisha nevű formációjával. És láss csodát, álma valóra vált.
Bizarr ötlettel rukkolt elő egy amerikai nő, aki elhunyt férje Marilyn Monroe urnája feletti sírhelyét kínálja eladásra. Sztárszomszédsági kívánságról ugyan még nem hallottak a Budapesti Temetkezési Intézetnél, de közölték, a fenti...
Majd' másfél millió forintot költhetett pazar házassági évfordulójára Torgyán doktor - lapunk számításai szerint. A volt kisgazdavezér annak ellenére is borsos cechet fizethetett, hogy a résztvevők, így a huszárok ingyen vállalták fellépésüket....
Kis Hegedűs Réka elvett valamit a magyar pasiktól. A csinos modell, aki több magazin címlapján is domborított már az elmúlt években, úgy döntött felhagy a modellkedéssel.
Egyre több a homályos pont Sólyom László államfő múlt pénteken meghiúsult révkomáromi látogatásával kapcsolatban. Robert Fico úgy véli, a magyarok úgy viselkednek, mintha Dél-Szlovákia Magyarország egyik járása lenne, a szlovák kormányfő...
A sírás kerülgeti Stadler Józsefet, a sikeres vállalkozót, ha meglátja az akasztói pusztából kiemelkedő Stadler-stadion jelenlegi állapotát. Az épületben mindenhol a pusztulás, pusztítás nyomai látszanak: kitépett elektromos kapcsolók...
Tragédiába torkollott három kislány önfeledt szórakozása Tiszaszentmártonnál. A gyerekek csónakázni mentek a Tiszára, majd a mély vízbe estek. Két fuldokló kislányt egy helybéli lakosnak sikerült kimentenie, ám harmadik társukat elsodorta a víz.
Golyóálló mellényben, kámzsával a fejükön hozták a budapesti bíróságra a romagyilkosságok gyanúsítottjait. A négy férfi attól tart, hogy a családjukon állnak bosszút
Szinte mindent tudunk már az Adolf Hitler ellen 1944. július 20-án megkísérelt kelet-poroszországi pokolgépes merényletről. Az viszont nemrég derült ki, hogy a Führert láb alól eltenni szándékozó német katonatisztek közül hárman megúszták...
Torgyán József és felesége Cseh Mária újból kimondta a boldogító igent. A volt kisgazda elnök ötven évvel ezelőtt esküdött örök hűséget párjának. Az aranylakodalomnak alaposan megadták a módját: huszárok, lovas hintó és tapsoló...
A nyomozás szerint K. Árpád (a képen) és fivére, K. István gyilkolta halomra a cigányokat az ország északkeleti felében. Mindkettőjükről köztudott: náci nézeteket vallanak.
Negyven év szenvedés után a Magnapress készülék segítségével múlt el a pollenallergiám – jelentette ki a Borsnak Béky László, az ismert és elismert természetgyógyász. Azóta sehová nem indul útnak a készülék nélkül, és ha...
A mindig az etikettnek megfelelően Michelle Obama alaposan megdöbbentette legutóbbi szerelésével az amerikai lapokat. Az elnök felesége ugyanis túlságosan rövid nadrágban szállt le az elnöki különgépről, amikor megérkezett a családi nyaralásra....
Ausztriában megszüntették a Magyarországon gázoló osztrák rendőr elleni eljárást. Ismeretes: tavaly júliusban a 85-ös főúton, Pereszteg és Fertőszentmiklós között halálra gázolt egy 19 éves magyar férfit, majd cserbenhagyva áldozatát...
Radics Aladárné Klárának már nem kell azon gondolkodnia, hogyan jut el szülővárosába: a Bors Pókeren nyert Mitsubishi Lancer Sportback mindenhová elviszi, ahova csak szeretné. Többi olvasónknak sem kell aggódnia: a hétfőn induló Bors Csillag...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.