Ifjú korában Kádár Jánosnak főzött, majd a séfkabátot reverendára cserélte Michels Antal, aki ma már a krumplileves és a desszertek helyett az élet kenyerét és a lélek italát adja táplálékul az embereknek.
Kellemetlen meglepetés is érheti rokonát, akinek 150 ezer forintnál nagyobb értékű ajándékot ad karácsonyra. Ezután ugyanis már illetéket kell fizetni.
Nemcsak testvérei meggyilkolását, de három éve édesanyja brutális összekaszabolását is végignézte az ámokfutó győri apa hatéves, életben maradt kislánya, Léna. A Borsnak megszólalt egy, a családirtót és korábbi ügyét jól ismerő...
Egészben áttelepítették az ősi Hasankeyf 600 éves mecsetjét, a Törökország kurdok lakta délkeleti részében, Batman tartományban lévő 12 ezer éves települést a Tigris folyón épülő óriásgát megnyitásakor fellépő áradás veszélyezteti...
Bűnvádi eljárást indított az orosz belügyminisztérium baskírföldi részlege, mert nyoma veszett 276 tonna hulladék robbanóanyagnak a sztyerlitamaki Avangard hadiüzemből - közölte szerdán a Vedomosztyi című napilap.
Korábban defektet kapott egy kamion pótkocsija, a sofőr pótkerék hiányában eggyel kevesebb kerékkel folytatta tovább útját. A veszélyes szerelvényt az M7-es autópálya somogyi szakaszán szedték ki a forgalomból.
Nem szívesen segítenek a fiatalok idősebb családtagjaiknak beállítani az új okostévét, mobilokat, laptopokat – járt utána egy nemzetközi számítógépes biztonsági megoldásokat kínáló cég. Sőt hogy megússzák a készülék nyomkodását,...
2019-ben a TV2 Csoport mindhárom célcsoporton (A18-59, A18-49 és A4+) vezet az RTL Magyarországgal szemben, így a legnézettebb csatornaportfólió (január 1-től december 11-ig tartó időszak). Ha a megnyert napok számát vizsgáljuk a TV2 Csoport...
Te mit adsz karácsonyra? címmel kampányfilmet készített az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ), hogy az ünnepek előtt felhívja a figyelmet a véradás fontosságára.
Hétfőn német szakszervezeti vezetőkkel és vállalkozókkal találkozik a kancellár, hogy megvitassa velük, hogyan lehet még több „képzett munkaerőt” (újbeszélül migránst) Németországba csalogatni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.