Letartóztatták azt a 17 éves tinit, aki lopott kocsival, részegen okozta egy salgótarjáni nyugdíjas pár halálát. A hatóságok többek között azért zárták rács mögé, mert attól tartanak, hogy megszökik, ami nem csoda: a baleset idején...
Gallyazási és fakivágási munkálatok közben halt szörnyű halált egy munkás: a férfira ugyanis egy rosszul kivágott, több mint két tonnás fa zuhant rá. A vádlottak padján most a főnökei állnak.
Egy 9 és egy 7 éves gyereket erőszakolt meg egy Hajdú-Bihar megyei férfi. A lányok olyannyira összeroppantak az átélt trauma miatt, hogy még a szüleiktől is elvették őket.
Lena Dunham – akit a legtöbben a Girls című sorozatból ismerhetnek – őszintén vallott termékenysége elvesztéséről. Abban a pillanatban kezdett el más lehetőségek után nézni, hogy elvégezték rajta a műtéteket.
Természetesen nem a koronavírus-fertőzés egy újabb – igencsak bizarr – mellékhatását fedezték fel, erről szó sincs! Egyszerűen többet töltenek el a nők a tükör előtt – magyarázza a szakember.
Csökkent Lengyelországban az utóbbi napokban az új koronavírus-fertőzöttek száma, többen szorulnak viszont kórházi kezelésre - derül ki a lengyel egészségügyi tárca keddi közleményeiből. A kormány egyelőre nem tervez újabb járványügyi szigorításokat.
A koronavírus-fertőzésből gyógyultak vérplazma adásával segíthetnek a súlyos betegeknek - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
A Győri Járásbíróság elrendelte egy 34 éves férfi letartóztatását, aki feltört internetes profilon, önmagát másnak kiadva szexuális cselekményre kényszerített egy kiskorú lányt.
Hétfőtől a kórházakban, keddtől az utcákon is találkozhatnak az emberek katonákkal, akik továbbra is részt vesznek a határvédelmi feladatokban és az intézmény-fertőtlenítésekben is - mondta a Magyar Honvédség Parancsnokságának képviseletében...
Az énekes sokszor megkapja a kérdést, mi fogyásának titka. Mivel már csak 80 kg-ot nyom és egyre jobban formásodik, most lerántotta a leplet életmódváltásáról.
Cristiano Ronaldótól kezdve Mihail Gorbacsovon keresztül Sinkovits Imréig őriz aláírásokat Kardos Dezső. Pótolhatatlan gyűjteménye miatt már megpróbálták a lakását is feltörni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.