Amikor 2005 májusában az újonnan megválasztott XVI. Benedek pápa a Szent Péter téren váratlanul elénekelte a teljes Regina coeli himuszt az Angyali üdvözlet ideje alatt, megszületett egy új album ötlete. Miért ne készítsenek a pápa hangjával...
Felmentették és kényszergyógykezelésre ítélték P. Károlyt, aki szíven szúrta három és fél éves lányát és feleségét, majd megpróbálta kivágni a saját nyelvét, mert az „atya” ezt parancsolta neki.
Súlyos protokoll-bakit követett el Barack Obama amerikai elnök. A politikus a Fehér Házba hívott vendégeit ugyanis magukra hagyta az épületben. Miután tanácsadói figyelmeztették, zavaros magyarázkodásba kezdett.
Botrányosan készül Pécs a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa eseményre. Az EU által támogatott projekt előkészítése kapcsán kiderült, minden harmadik vizsgált munkavállaló feketén dolgozik. Az Európai Unió már a 4-es Metrónál történt...
Akik jelen voltak, nem felejtik soha, akik igazoltan vagy igazolatlanul hiányoztak, most átélhetik a Hooligans együttes június 13-i koncertjét, amit a budapesti Petőfi Csarnok színpadán adtak a srácok, hiszen a koncert képi és hang kivonata...
Lehetett bármekkora felhajtás az idei American Music Awards díjátadón, Jacko posztumusz díjai mellett egyvalakiről szóltak a hírek: Jennifer Lopez. A fenékre esett énekesnő vajon bakizott vagy egy jól kitalált reklámfogást zabált meg a...
Telefonos ügyfélszolgálatot üzemeltet az MSZP. Budai Bernadett szóvivő géphangja tájékoztatja az érdeklődőket az MSZP eredményeiről, de segítséget is nyújtanak. Ezt tesztelte le titokban a Bors.
Kirúgták Nagy-Britannia egyik legfiatalabb iskolását. Alig néhány hete látogatta a prestoni katolikus iskolát egy négyéves kisfiú – aki egyben az intézmény legfiatalabb növendékének számított –, s viselkedési zavarok miatt...
Egy nagy-britanniai szállodalánc karácsonyra akciós szobaárakkal állt elő, hogy ezzel is csökkentse az ünnepekkor fokozódó stresszhatást a családokban.
Akinek halálhírét keltik, az sokáig fog élni – tartja a mondás. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor Oszama bin Ladennek, Kim Dzsong Ilnek és Fidel Castrónak van még a legtöbb hátra a politikusok közül.
MEGSZÖKÖTT - Félt az esti fürdetéstől, ezért vasárnap este inkább elszökött egy kilencéves kislány nyírkátai otthonukból. Keresésére mintegy százötven ember indult: a rokonok és a környékbeliek mellett rendőrök, tűzoltók, polgárőrök...
Lemond az MDF elnöki posztjáról Dávid Ibolya, amennyiben a 2010-es országgyűlési választásokon pártja nem éri el az 5 százalékot és nem jut be a parlamentbe.
Számottevően nőtt a bankkártyacsalások száma, és sokszor a kártyahasználók játszanak a tolvajok kezére hiszékenységükkel vagy figyelmetlenségükkel. Egyre többen használnak kártyát.
Rohamosan terjed az új influenza Magyarországon, de ennél még gyorsabban fog – véli a járványügyi szakember. Magyarországon akár kétmillióan megbetegedhetnek.
A 19 éves fiú összeveszett a barátnőjével, ezért idegesen ült a volán mögé. Autója egy kanyarban megcsúszott, és elsodorta az út szélén integető embert. Utólag tudta meg: korábbi osztálytársa volt az áldozat.
David Beckham felesége, Victoria állítja: nagyon keveset alszik, és sáskaszerű alakja sem véletlen. A házaspár ugyanis szinte folyamatosan szeretkezne.
A katalán emberek is kedvelik a karácsonyt, hogyne szeretnék, hiszen talán a legcsodálatosabb ünnep, ám idén meglepően ízléstelen kis Cristiano Ronaldo-szobrocskákat is piacra dobnak ebből az alkalomból. A látvány önmagáért beszél..
Hiába csicsereg a belső értékekről és a kisugárzás fontosságáról Rihanna, már elszólta magát: a tökéletes férfit alkotó tulajdonságok közül szerinte a méretes pénisz az egyik legfontosabb.
Hátulról lőtték meg Paddy Rice hadnagyot. A békefenntartó feladatokat ellátó brit hadsereg tisztjét Afganisztánban egy orvlövész próbálta meg eltenni láb alól. Sikertelenül.
A jelek szerint túltette magát a váláson Elen Rives. A spanyol hölgy azért adta be a válópert, mert Frank Lampard, a Chelsea és az angol futball válogatott középpályása a múltban többször félrelépett.
Vinnie Jones a kemény mozifilmjeiről ismert, no és arról, hogy korábban futballistaként is igen durva volt. Fia, Aaron a harcmezőn kamatoztathatja keménységét, jövőre ugyanis Afganisztánba vezénylik.
Az alatt a jégtömeg alatt lelték halálukat a Zseng Csung Feng meghódítására induló magyar hegymászók, amely az expedíció utolsó bejelentkezése utáni napon borította be a még meghódítatlan csúcsot.
Csonkák a bűnügyi statisztikáink, mert négy ember közül csupán egy keres oltalmat az igazságszolgáltatásnál, ha bajba kerül. A többiek félelemből vagy reménytelenségből mélyen hallgatnak.
Megnősül Hasnat Khan, Diana hercegnő legnagyobb szerelme. Az Angliában élő pakisztáni szívsebész egy nála 21 évvel fiatalabb görög orvost vesz feleségül, aki szívsebésznek tanul. Házasságkötésüket kész tényként kezelik Alexandra...
November 27-én a 2manydjs és 20 hazai lemezlovas kelti új életre a kívülről jól, viszont belülről kevésbé ismert épületet. A műsoron szürreális képi-zenei show: több teremben pörögnek a lemezek, és telnek meg a hajdani stúdiók és...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.